Egyre bizonyosabbnak látszik, hogy Budapesten lesz Atlétikai VB

Fotó programturizmus.hu

A kormány még idén rendeletbe foglalja a főváros atlétikai vb-vel kapcsolatos feltételeit / Gulyás Gergely: A kormány nem harcolni, hanem együttműködni szeretne Budapest vezetésével

Egyetértés alakult ki a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában csütörtökön azokról a feltételekről, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés fogalmazott meg a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezésével kapcsolatban, ezeket pedig a kormány rendeletben rögzíti december 31-éig. A találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, úgy látják, a déli városkapu és a budapesti egészségügyi fejlesztések területein egyetértésre tudnak jutni, a kabinet Egészséges Budapest programjában ugyanis több forrás áll rendelkezésre, mint amennyit a főváros kért a járóbeteg-ellátás fejlesztésére. A tárcavezető azt mondta, arra kérték a főpolgármestert, hogy a stadionstophoz hasonlóan oldja fel a kórház-, híd- és múzeumépítési stopot is. Utóbbiakkal kapcsolatban közölte, a kormány szeretné az eredeti helyszínen felépíteni az új dél-budai centrumkórházat, ebben azonban nem tudtak egyetértésre jutni, mivel a főváros alternatív helyszíneket javasolt. A Galvani híd ügyében sem született megállapodás, mivel a főváros annak ellenére az albertfalvai híd megépítését támogatja, hogy minden szakmai érv az előbbi mellett szól és annak a tervezése is megkezdődött – fejtette ki a miniszter. Hozzátette: szeretnék, ha ebben határozni tudnának a tanács következő, várhatóan két hónap múlva esedékes ülésén. Gulyás Gergely szólt arról is, hogy arra kérték Karácsony Gergelyt, fontolja meg, milyen formában tudná támogatni a Városligetbe tervezett kulturális beruházások megvalósulását. Ha a főváros nem tart igényt a kormányra a Liget-projekt esetében, akkor azt teljeskörűen kell érteni, vagyis ez az állatkert területén épülő Pannon Parkra is vonatkozik – mondta. Hozzátette, hogy a főváros nagy forráshiányról számolt be ennél az önkormányzati beruházásnál, amelyre a kormány először 26-27 milliárd forintot, majd további 15-16 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre. A miniszter végül megjegyezte, a Lánchíd felújításával kapcsolatban is folytatják a párbeszédet.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy a találkozó előtt voltak baljós árnyak, de eredményesnek gondolja az egyeztetést, mivel számos ügyben jelentős előrelépés történt. A budapestiek szempontjából győzelemként értékelte, hogy az atlétikai világbajnokságra olyan létesítmény valósul meg, amelyet a többség támogat, és a rendezvény után valamennyi sportot szerető ember használhat. A budapesti járóbeteg-ellátás következő ötévi fejlesztésére szánt 50 milliárd forintos csomag felhasználásáról közösen döntenek majd az FKT-n belül, a kerületi igények figyelembevételével – közölte. A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy a kormány szeretné felújítani a Szent János Kórházat. A Városliget esetében úgy nyilatkozott, hogy nem látja, miként közeledhetnének az álláspontok. Karácsony Gergely kérdésre válaszolva közölte: a főváros saját forrásból nem tudja előteremteni a biodóm befejezéséhez szükséges pénzt, a belső terekhez kapcsolódó új beszerzések pedig már márciusban aktuálissá válnak. Újabb kérdésekre reagálva azt mondta: a Lánchíd felújítása nem tűr halasztást, ezért felmerült, hogy az alagút rekonstrukciója nélkül valósítják meg, és ettől a megoldástól a kormány sem zárkózott el.

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtökön esedékes ülésén felmerülő lehetséges témákra vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely előzőleg azt válaszolta a csütörtöki Kormányinfón: a kormány nem harcolni, hanem együttműködni szeretne Budapest vezetésével, ezért nem készül parázs vitákra a tanácsban. Szeretné ugyanakkor, hogy néhány ügyben a főváros tegye egyértelművé az álláspontját. Szerinte egyébként az M1-es és az M7-es autópálya találkozási pontjánál nehéz jobb helyszínt találni a szuperkórháznak.

„Nem volt rossz első lépés a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülése” – értékelte a történteket Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházásokért felelős államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön. A fővárosiak azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk közösen az érdekükben – tette hozzá az államtitkár, aki szerint a kormány és a főváros vezetőinek tárgyalásán több egyetértés volt, mint egyet nem értés.

„Nem adjuk fel a Liget Budapestet! Ha az emberek pontos képet kapnak a Városliget megújuló épületeiről, a budapestiek jelentős többsége támogatja a Liget-projektet” – nyilatkozta a Mandinernek Baán László miniszteri biztos. A Szépművészeti Múzeum igazgatója állítja: nem a Liget-projektet utasítják el az emberek, hanem azt a képet, amit a politikailag motivált ellenzők tendenciózusan festenek. Úgy véli: a vita még megnyerhető, csak határozottan fel kell lépni a hamis démonizálással szemben. Határozatban szólította fel Terézváros önkormányzata a beruházót a Városligetben folyó építkezések leállítására, és kéri a teljes projekt újratervezését társadalmi egyeztetés keretében – írta közleményében Heltai László (LMP) terézvárosi önkormányzati képviselő a tegnapi testületi ülésen az ellenzéki pártok koalíciója által elfogadott határozat kihirdetése után.

Az Index előzetesen arról írt, hogy nagy vita várható arról, hogy a csepeli északi szigetcsúcsnál áthaladó Galvani híd, vagy a délebbre építendő Albertfalvai híd épüljön-e előbb. Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója közösségi oldalán a Galvani híd elsősége mellett érvelt azzal, hogy a beruházás jelentős városfejlesztési potenciált képes felszabadítani jelenleg elhagyatott rozsdaövezetekben, de hozzájárulna a belvárosi forgalomcsillapításhoz is. A hvg.hu birtokába jutott kormányzati elképzelés szerint az új híd a Galvani utca-Illatos út vonalában épülne, új kötöttpályás közlekedéssel együtt 2×3 forgalmi sávszélességű lenne. A lapnak kormányzati források azt mondták, csak olyan megoldás lehetséges, amit a két kerületi önkormányzat és a főváros is elfogad. Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a Mandineren megjelent írásában kijelentette: szerinte a Galvani híd leállításával jó eséllyel 2029-ig nem lenne új híd Budapesten.

A Medián az atlétikai világbajnokság 2023-as budapesti megrendezéséről közvélemény-kutatást készített., melyből kiderült: az atlétikai vébé budapesti megrendezését a megkérdezettek 45 százaléka semmiképp sem támogatja, 21 százalék csak akkor támogatja, ha nem kerül sokba, 28 százalék mindenképp támogatja, 6 százaléknyian nem tudták vagy nem akarták megválaszolni a kérdést. A Fidesz szavazói közül 47 százalék támogatja, 30 százalék semmiképp sem, 19 százaléknyian pedig úgy vannak, ha sokba kerülne, inkább ne legyen – ismerteti a felmérést a hvg.hu. MTI, INDEX.HU, HVG.HU, 24.HU, ATV.HU, MANDINER.HU, MAGYAR HÍRLAP