A Polgári Kisgazdák jónak és kiegyensúlyozottnak látják az állam és az egyházak jelenlegi kapcsolatát. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmunk nagyobbik része valamelyik hazai egyházba születik, formailag oda tartozik, de a valláshoz egyébként nem, vagy csak kevéssé kötődik. A kormánynak tehát folyamatosan figyelemmel kell lennie arra, hogy a saját ideológiája és a társadalom nagyobb részének vallásbeli hiányossága összeegyeztethető legyen. Az egyházak az államtól az Alkotmány keretei között függhetnek, de egyébként szabadságuk teljes.
A polgárnak felekezet választása, vagy azon kívülisége alapvető emberi joga. Azokon a helyeken alakul ki kényes, nehezen kezelhető helyzet, ahol egyetlen iskola van és az valamelyik felekezet kezelésében van. (kpe)
„Az úgynevezett kereszténydemokrata kormányzás igen távol áll a rászorulók segítését és megbékélést hirdető krisztusi tanítástól” – derül ki a HVG szerint Hortobágyi T. Cirill és Várszegi Asztrik új, illetve korábbi pannonhalmi bencés főapátnak, valamint Fabiny Tamásnak, a magyar evangélikusok elnök-püspökének a lapnak adott helyzetértékeléséből. A kormány az egyházaknak adott támogatásáról szólva Hortobágyi T. Cirill elmondta „sokan vannak, akik túlzásnak tartják a támogatás mértékét, és úgy érzik, az államnak szektorsemlegesnek kellene lennie”. Várszegi Asztrik pedig úgy fogalmazott: „Ott, ahol a támogatásért cserébe lojalitást várnak, nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyházak”. A volt pannonhalmi főapát azzal kapcsolatban, hogy az apátság „a kormánypropaganda ellenére” menekülteket fogadott be elmondta: „Nem azért nyitottuk meg az apátságot annak idején például néhány menekült család előtt, mert ezzel bárkit is bosszantani akartunk volna, vagy az ellenzéket támogatni. Hanem azért, mert itt voltak a kapuink előtt”. HVG