Egri Ügyek: Összefogott az ellenzék Egerben, közös képviselőcsoportot alakít az LMP, az MSZP és a DK

Fotó: bp1.babamama.info

Az Egri Ügyek úgy értesült, hogy a kormánypárt azt tervezi, „jogtechnikai felülvizsgálat” keretében átírják Eger Megyei Jogú Város Alapokmányát. A Fidesz tervei szerint képviselőcsoport alakítására jövőben csak az önkormányzati képviselők választásán egyazon jelölő szervezet jelöltjeként indult és mandátumot szerzett képviselők lesznek jogosultak. A lap úgy tudja, hogy a Fideszes tervek hatására négy ellenzéki önkormányzati képviselő – Komlósi Csaba (LMP), Mirkóczki Zita (MSZP), Földvári Győző (DK) és Császár Zoltán Tamás (független) – közös képviselőcsoportot alapít „Egységben a Városért Képviselőcsoport” néven, erről pedig tájékoztatni fogják Habis László polgármestert. EGRIUGYEK.HU

Az Egri Polgári Kisgazdák minden hasonló kezdeményezésre azt javasolják, hogy az eddiginél is fűzzük szorosabbra a keresztény-nemzeti-polgári szövetséget a Fidesszel. (KPE kapcsolattartó: Kovács Gábor)