Ebben még az ellenzéki szavazók többsége is egyetért a kormánnyal

Fotó depositphotos.com

A teljes népesség 80-90 százaléka, és a kormányelleneseknek is több mint kétharmada támogatja az Orbán Viktor miniszterelnök által a Világgazdaság konferenciáján bejelentett intézkedéseket – derül ki a Real-PR 93 múlt héten elvégzett reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a figyelo.hu tett közzé hétfőn.

Felidézték: Orbán Viktor június 9-én, a Világgazdaság című lap konferenciáján több fontos gazdaságpolitikai intézkedést is bejelentett, amelyekkel Magyarország újraindulását kívánja a kormány elősegíteni a járvány után.

„Noha a mindenkori kormányoknak – ahogy a miniszterelnök is hangsúlyozta – eredményfelelőssége van, a sikerességhez fontos az is, hogy szándékaikat és céljaikat a társadalom támogassa. A most bejelentett elképzeléseknél úgy tűnik, hogy az utóbbi is biztosított, hiszen ritka, hogy bármilyen kérdésben ilyen széleskörű egyetértés legyen a magyar társadalomban” – írták.

A felmérésből kiderült: a minimálbér látványos, közel húsz százalékos emelésével például az összes megkérdezett 90 százaléka egyetért. Noha a kérdésben is hangsúlyt kapott, hogy az intézkedést a kormány tervezi, a kormánnyal szemben összességében kritikus polgárok 84 százaléka (a kormánypártiak 93 százaléka) is inkább jó döntésnek nevezte a „kétszázezres minimálbért”, és a kormánykritikusoknak csak 12 százaléka gondolta mindezt rossz döntésnek.

Kiderült az is, hogy a védekezésben résztvevőknek nyújtandó tíznapos pluszszabadság szintén teljes egyetértésre talált: az összes megkérdezett 89, de a kormánykritikusok 87 százaléka is azonosult vele.

A legnagyobb megosztottságot a családi adóvisszatérítés egyszeri intézkedése váltotta ki – írták -, ötből négyen azonban egyetértenek a tervezettel. A kormánnyal szimpatizálóknál ez, a többi kérdéshez hasonlóan, kilencven százalékos támogatottságot ért el. A kormánykritikusok azonban kevésbé lelkesek, csak kétharmaduk sorakozott fel a döntés mögé (68 százalék), negyedük pedig (23 százalék) nem. Mindez összefügghet azzal is, hogy a kormánykritikusok e jelentős lépés politikai következményeitől tartanak, feltételezhetik, hogy a kormányzó pártok választási esélyeit is növeli – olvasható a honlapon.

Forrás: MTI, demokrata.hu