Az Agrárminisztérium az idei évben 1,2 milliárd forintról, összesen 2,4 milliárd forintra emelte a nemzeti Tanyafejlesztési Program keretösszegét, amely a tanyán élők életszínvonalának javítását, valamint a tanyasi gazdálkodás megújítását szolgálja – jelentette be Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által szervezett sajtótájékoztatón.
A helyettes államtitkár kiemelte, a program hétéves működés során már közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt támogatást jelent. A megemelt keretösszegnek köszönhetően pedig az idei évben újabb, mintegy 2,4 milliárd forintról születik döntés, amelynek kifizetése előleg formájában december 31-ig megtörténik.
A tavaly decemberben megjelent pályázati felhívásokra a támogatási kérelmeket már 2019. január 28. óta lehet szerkeszteni és kitölteni a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján. A pályázatok véglegesítésére, egyúttal benyújtására 2019. február 4-től február 11-ig lesz lehetőség – tette hozzá.
Viski József a sajtótájékoztatót követő gazdafórumon a Vidékfejlesztési Program keretében elérhető támogatásokról is beszámolt. Mint mondta, április elejéig benyújthatóak a támogatási kérelmek a tanyák háztartási léptékű villamos energia, és vízellátás, valamint a szennyvízkezelés fejlesztéseit segítő pályázatra. Az Irányító Hatóság ez idáig 252 kérelem támogatásáról döntött, mintegy 1,3 milliárd forint összegben. Tekintettel arra, hogy a beérkezett kérelmek feldolgozása folyamatos és a pályázat jelenleg is nyitott, ezért a nyertes kérelmek száma, illetve a megítélt támogatás összege várhatóan a jövőben tovább emelkedik.
A Vidékfejlesztési Program végrehajtása kapcsán a helyettes államtitkár elmondta, már több mint 176 ezer kérelem támogatásáról döntés született és az Irányító Hatóság több mint 1300 milliárd forintra kötelezettségvállalást is tett. Jelenleg 19 pályázati felhívás nyitott, amelyekről az érintettek a www.szechenyi2020.hu honlapon tájékozódhatnak – tette hozzá.
(AM Sajtóiroda, kormany.hu)