Dr. Spiák Ibolya értesítése alapján: A helyes testtartással megelőzhetőek a gerincproblémák

Fotó: Shutterstock
Fotó forrása Vis Medica Kft

Biztos mindenkivel előfordult már, hogy elfeküdte vagy megrántotta a nyakát, a karját vagy valamilyen gerincfájdalom miatt fájó volt minden mozdulat. Szerencsére sok embernél ez a probléma hamar elmúlik, de ha továbbra is fennáll a fájdalom, érdemes szakemberhez fordulni. Sajnos az ülő, mozgásszegény életmód okán egyre fiatalabbaknál is jelentkezik gerincprobléma. Jó hír, hogy szerencsére van megoldás a bajra. Dudás Tamás kecskeméti gerincterapeuta, masszőr adott néhány tanácsot, hogy hogyan tudjuk megelőzni, illetve kezelni a hátfájdalmakat.

A szakember elmondta, hogy elsősorban olyan problémákkal keresik fel az emberek, amelyek valószínűsíthetően a gerincből indulnak ki vagy oda vezethetőek vissza a tünetek – olvasható a baon.hu-n. Ilyen például a zsibbadás, az érzéskiesés egy adott területen, vagy bizonyos mozdulatra nyilalló fájdalom. Emellett gerincferdüléssel, végtagrövidüléssel, fejfájással kapcsolatban is felveszik vele a kapcsolatot a páciensek.

A masszőr elmondta, hogy mit javasol azoknak akik ülőmunkát végeznek, hogy hogyan lehet megelőzni, illetve orvosolni a gerincfájdalmakat.

– Azoknak az embereknek, akik ülőmunkát végeznek, fontos az üléspozíció beállítása, hogy megfelelő legyen a komfortérzet. Ezalatt azt értem, hogy a szék és az asztal megfelelő magasságban legyen, kényelmesen tudja végezni a munkáját. Egyre többen dolgoznak számítógépen, ezért szeretném felhívni a figyelmet a monitor magasságának a helyes beállítására is, amely által megelőzhető a görnyedt, helytelen testtartás!

– Azoknak az embereknek, akik ülőmunkát végeznek, fontos az üléspozíció beállítása, hogy megfelelő legyen a komfortérzet. Ezalatt azt értem, hogy a szék és az asztal megfelelő magasságban legyen, kényelmesen tudja végezni a munkáját. Egyre többen dolgoznak számítógépen, ezért szeretném felhívni a figyelmet a monitor magasságának a helyes beállítására is, amely által megelőzhető a görnyedt, helytelen testtartás!

A szakember tapasztalatai szerint, a betegek nagy része nem tud róla, hogy testtartása nem megfelelő. Vannak, akik tisztában vannak tartáshibájukkal, mégsem jut eszükbe ezen változtatni, és nem gondolnak arra sem, hogy mindez és a panaszaik összefüggésben állhatnak. Ha a beteg tudatában van tartáshibájának és tenni is kíván ellene, jellemzően hosszú évek vagy akár évtizedek helytelen szokásait kell helyrehozni, így az esetek nagy részében nem elegendő egyszerűen megmutatni a betegnek a helyes testtartást.

Ha odafigyeljünk a helyes tartásra, a hátfájdalmaktól sem kell szenvednünk.

– Akinek helytelen a testtartása, annak személyre szabott korrekciós mozgásprogramra van szüksége – mondta a szakember.

– A hatékony kezelés alapja a helyes testtartás elsajátítása, illetve az állapotnak megfelelően egy szakember által összeállított komplex mozgásterápia. A megbomlott izomegyensúly helyreállításához jó néhány hónapnyi munka szükséges. Mindezeket kiegészítve még a következőket tehetjük a problémák kialakulásának megelőzéséért, illetve a terápia sikeréért. Ha íróasztalnál, széken ülünk, használjunk ék alakú ülőpárnát, ami automatikusan előrebillenti a medencét. Az autóban használjunk háttámaszt, amely nem engedi kisimulni az ágyéki homorulatot. Ha ezt az eszközt nem szeretnénk beszerezni, tegyünk egy összecsavart törölközőt a hát alsó, homorú szakasza mögé!

Nagyon fontos, hogy a helyes testtartásra állás közben is ügyeljünk

– hívja fel a figyelmet Dudás Tamás.

A masszázs nem csak az egészségünkre fejti ki a jótékony hatásait.

– A masszázs során leginkább kéztechnikákkal fejtünk ki nyomást a test különböző részeire, ezzel fellazítva a terület izmait, ami jótékony hatást gyakorol az egészségünkre, de még a lelkiállapotunkra is. A masszázs ellazít, csökkenti a stresszt, a vérnyomást, megőrzi az izmok egészségét, javítja a vérkeringést, és nem utolsó sorban a helyes testtartás megtartásában is segít – sorolja.

Fontos, hogy ha bármilyen hátproblémánk van, keressünk fel egy szakembert!

– Ha nincs kezelve időben a páciens, akkor a későbbiek során súlyosbodhatnak a már meglévő fájdalmai. De az is előfordulhat, hogy a helytelen tartás miatt a test elbillen valamilyen irányba, és az izmok kompenzálni fognak, a porcok elkezdenek rendellenesen kopni, és legrosszabb esetben pedig akár egy protézis behelyezésére is szükség lehet – figyelmeztet a masszőr.

Forrás: beol.hu