Dr. Spiák Ibolya értesítése alapján: A Covid óta kevesebben járnak orvoshoz, ezért későn diagnosztizálják a betegségeket

Fotó: Shutterstock

Egy amerikai kutatás több százmillió betegadatot összegezve megállapította, hogy az emberek egészségügyi szűrésekre való hajlandósága nem tért vissza a járvány előtti szintre.

A kutatás 306 millió beteg adataira alapozva állapította meg, hogy már a pandémia első évében, 2020-ban jóval kevesebben mentek a daganatos megbetegedések szűrésére, mint az azt megelőző három évben: az emlőrák esetében 40 százalék, a méhnyakráké 36 százalék, a vastagbélráké pedig 45 százalékkal csökkent a szűrések száma.

A felsorolt rosszindulatú megbetegedések diagnózisa 2019–2020 között 6–7 százalékkal, 2020–2021 között pedig további 5–6 százalékkal csökkent

– állapították meg a Reuters által idézett tanulmány szerzői. 

Allison Oakes, a kutatás vezetője elmondta, hogy ezek az adatok nem azt mutatják, hogy kevésbé lennének gyakoriak ezek a daganatos megbetegedések, hanem hogy vannak, akiket későbbi stádiumban fognak diagnosztizálni, a szűrések kihagyása miatt. 

A JAMA Oncology orvosi szaklapban kifejtették, hogy ugyan a korlátozások után 2021 végére a szűrési hajlandóság emelkedést mutatott, de jóval a járvány előtti szint alatt marad, amin a 2022-es enyhe emelkedés sem javított.

A szakorvosok kiemelték, hogy más egészségügyi vizsgálatokon is kisebb arányban vesznek részt az emberek, a koronavírus és a mentálhigiénés problémák kivételével, 2022-ben 6,2 százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz, mint 2019-ben. 

A szűrővizsgálatok mellett az alapellátásban is kisebb arányban vesznek részt

– következtetett Allison Oakes.

Forrás: index.hu

https://index.hu/kulfold/2022/11/18/szures-rakos-megbetegedesek-alapellatas-koronavirus-utan/