Dr. Ördög István értesítése alapján: Heves megyében lehetett a legolcsóbban szántót venni

Fotó Shutterstock

Élénkült a ­termőföldpiac 2021-ben, Heves megyében a negyedik legnagyobb ütemben emelkedtek az árak. Más, hasonlóan olcsó megyék azonban így is előztek.

Folytatódott a termőföldek áremelkedése az elmúlt évben az OTP Jelzálogbank Termőföld értéktérkép című kiadványa szerint. Az elemzés alapján az összes eladott földterület az előző esztendőben kisebb mértékben nőtt, mint az adásvételek száma, azaz kisebb területek cseréltek gazdát. Az adásvételek számára és a termőföldek árszintjére egyaránt élénkítően hatott a 2021 elején életbe lépett, az osztatlan közös tulajdonok felszámolását célzó szabályozás is, amely idén is jelentkezik majd. A magas infláció ugyancsak élénkítheti a termőföldforgalmat, és a kereslet növekedése tovább hajthatja felfelé az árakat. A termőföldpiacra ugyancsak hatása lehet a 2023-tól új szabályok szerint induló uniós támogatási ciklusnak. Közép- és hosszabb távon pedig a generációváltás miatti földforgalom erősödése várható. 

Az elemzés szerint látványosan szűkül az árkülönbség az olcsó és a drága térségek között. Míg megyei szinten már csak 1,9-szeres a szorzó a két szélső érték, Borsod 1,231 millió és Békés 2,356 millió forintja között, járási szinten is alig hétszeresre csökkent az eltérés. A legolcsóbb a Bélapátfalvai Járás volt 574 ezer forintos hektáronkénti árral, a legdrágább pedig a Hajdúszoboszlói járás 4,098 millió forinttal. 

Heves megyéből három járás, a bélapátfalvai, a pétervásárai és a füzesabonyi tartozott tavaly a legolcsóbb kategóriába, az elemzés 1,3 millió forintnál húzta meg a határt. A legdrágábbak közé azonban egy sem került, egyik térségben sem volt drágább egy hektár termőföld átlagára 2,2 millió forintnál. Ezek egyébként országszerte a legjobb minőségű, a nagyvárosközeli és a Balaton-felvidéki területek voltak. Az Egri járás az 1,6–1,9 milliós kategóriába tartozott, a Gyöngyösi, a Hatvani és a Hevesi járás pedig az 1,3 és 1,6 millió közötti halmazba. Az országos átlagár 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett, a megyei pedig a tavalyi 1,2 millió forintról körülbelül 1,35 millió forintra nőtt, amellyel csak három megyét előz meg szűkebb pátriánk. 

A földforgalom kétharmadát a szántóterületek adják. A Heves megyei szántók átlagára a legalacsonyabb a megyék között. Ugyan a tavalyi 1,2 millió forinthoz képest nőtt, de nem érte el az 1,3 milliót sem, 1,28 millió forinton ragadt, s Nógrád mögé került. Az egyes járások közül az Egri járás is eggyel hátrébb, az 1,3–1,6 milliós kategóriába került, ahogyan a termőföldekhez képest a Hevesi járás is egy sávval lentebb csúszott. A Bélapátfalvai járásban pedig nem történt elegendő adás-vétel ahhoz, hogy releváns következtetést lehessen levonni az ottani árakról. A szántók országos hektáronkénti átlagára 1,9 millió forint volt. 

A termőföldek árának változása Nógrádban és Somogyban is meghaladta a húsz százalékot, míg Heves a negyedik leginkább dráguló megye volt 13–14 százalék közötti áremelkedéssel. Nem minden járásban változtak egyformán az árak, Eger környékén a húsz százalékot is meghaladó árnövekedést számítottak, de Gyöngyös, Hatvan és Heves vidékén is legalább tizedével kerültek többe a földek. Füzesabony és Pétervására térségében is árnövekedést tapasztaltak, Bélapátfalván pedig nem állt rendelkezésre elegendő tranzakció a megfelelő következtetés levonásához. Volt egyébként két megye is, ahol árcsökkenést regisztráltak, Hajdú-Bihar és Borsod. A járások negyedében volt negatív irányú elmozdulás. 
 

Heves megyében viszonylag nagy volt a piaci mozgás
A földforgalom tavaly 36 százalékkal élénkült, ugyanakkor a gazdát cserélt terület mérete 22 százalékkal emelkedett országosan. Megyénkben az adásvétellel érintett terület nagysága 1900 hektárról 2500 hektár fölé emelkedett, ami a megyék között a tizedik helyet jelentette, a növekedés 30 százalékot meghaladó mértéke pedig a hatodik legnagyobb ütemű emelkedés volt. A járások közül a bélapátfalvai, az egri és a pétervásárai volt a legforgalmasabb, itt több mint 80 százalékkal nagyobb területet adtak-vettek, mint egy évvel azelőtt. Míg a Hevesi járásban kisebb terület cserélt tulajdonost, addig a Gyöngyösi, a Füzesabonyi és a Hatvani járásokban azért növekedésről számoltak be, de ennek mértéke 40 százalék alatt maradt. Az OTP Termőföld Értéktérkép szerint a művelt területek 0,82 százaléka cserélt gazdát tavaly adásvétel útján az országban, míg megyénkben, a régió más megyéivel együtt, meghaladta az 1,1 százalékot az eladott földterület nagysága. 

Forrás: heol.hu

https://www.heol.hu/helyi-gazdasag/2022/08/a-legolcsobbak-hevesben-voltak-tavaly-a-szantofoldek