Dr. Ördög István értesítése alapján: Gyöngyössolymoson új fejezetet nyithat a jövőben a gyöngyösi elkerülő út

Gyöngyössolymos lakosságának hétszáz éve ad megélhetést a szőlőművelés, a Mátra tőszomszédsága az idegenforgalom adta lehetőségeket kínálja. A jövőt a gyöngyösi elkerülő út megépítése alakíthatja.

Ha a települést a 24-es számú főútról közelítjük meg, akkor a bekötőút bal oldalán elképzelhetjük a hamarosan épülő kerékpárutat, amely az Európai Kerékpárút Hálózat részeként több turistát csalhat a községbe. Asztalos Miklós polgármestertől megtudtuk, hogy a kiemelt állami beruházás tervei 95 százalékban elkészültek. Szélesebb lesz a Gyöngyös és Mátrafüred közötti bicikliútnál, a falun belül a műút két oldalán jelölik ki. A község vezetője abban bízik, hogy ez kedvező hatással lesz majd a turizmusra, mert az ipar fejlődésének feltételei ma nem adottak.

Az autópálya távol van, és csak Gyöngyös belvárosán át érhető el. A polgármester szerint új fejezetet nyithat a gyöngyösi elkerülő út.

– A nyomvonalat figyelembe véve az érdekeink megegyeznek Gyöngyösével – magyarázta Asztalos Miklós. – Esély nyílik ipari területek, logisztikai központok ide telepedésére. Nem nagy gyárra gondolunk, a terület nem is arra való, de fontosak az új munkahelyek, bár Gyöngyös ipari parkja közeli megélhetést ad. Nagy nyereség lesz Budapest jobb megközelíthetősége is – hangsúlyozta a polgármester.

A községben, ottjártunkkor, éppen az orvosi rendelő udvarának burkolását végezték, a bejárat fölé polikarbonát tető épül. Két héten belül aszfaltozzák a Mérges patak út 250 méternyi szakaszát. A határban elharapózott illegális szemétlerakás visszaszorítására pályázaton nyert kamerákat szerelnek fel, a hulladékmentesítésre is van megnyert összeg. Hamarosan ütéscsillapító gumilapokkal látják el az óvoda játszóterét, s a temetői ravatalozóra is adtak be pályázatot. A falu irányítója elmondta, hogy a lakosságszám stagnál, de sok fiatal költözik ide.

– A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével az új otthonukat létrehozóknak szeretnénk segíteni egy letelepedésre alkalmas utcaszakasz kialakításával, mert a telekárak nagyon magasak mifelénk. Egy tizenegymilliós ingatlan megvétele után már nem tudnak miből építkezni – mutatott rá Asztalos Miklós.

Újra virágzik a helyi szőlészet

Asztalos Miklós elmondta azt is, hogy a településen hagyományos szőlészet tíz évvel ezelőtt még nagyon komoly bajban volt. A mátrafüredi bekötő út melletti ültetvények fele ugyanis foghíjasan, elhagyottan állt. Mára gyakorlatilag újra teljesen betelepítették a területet. Ez arra is visszavezethető, hogy a szőlők csaknem hatvan százaléka egy kézben koncentrálódik, a tulajdonos folyamatosan új területeket von művelés alá, s a munkát már nem bíró idősek birtokait is átveszi, nem ­hagyva azokat műveletlenül. A polgármester szerint jó lenne, ha több kisebb borászat alakulhatna ki a faluban, de a helyi kőzet nem olyan kedvező a pincék létesítéséhez, mint például Gyöngyöspatán.

A Nagy Gyula Katolikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, Hadzsi Emőke a Heolnak arról beszélt, az Egri főegyházmegye által működtetett intézmény célja, hogy a diákjaik megtalálják a számukra megfelelő kihívást és fejlődési lehetőséget az oktatás, a személyes hit, a közösség, a sport és a művészet területén egyaránt.

– Alsó tagozatunk specialitása az, hogy az olvasás és az írás tanítása a Meixner-módszerrel folyik – részletezte Hadzsi Emőke. – A nyelvoktatás második osztályban, szakkör keretében kezdődik, de harmadikban már két nyelv közül választhatnak a tanulók. A párhuzamos osztályok közül az egyik emelt szintű testnevelésben részesül, de grafika és táncművészeti tanszakunk is van. Több tanulónk elnyerte már a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója címet. Saját étteremmel és iskolabusszal is rendelkezünk.

Bemutatótér lesz a műemlék malom

Gyöngyössolymos régen a vízimalmairól is ismert volt a környéken. Közülük a jelenleg műemléki védelem alatt álló egyik sokáig gazda nélkül volt, mert éppen e jellege miatt nem akadt rá vevő. Végül egy solymosi kötődésű vásárló vette meg, aki kellő elhivatottsággal kívánja helyreállítani a jelentős kulturális értékkel rendelkező ingatlant. Azóta Szanyi Tamás tulajdonos pályázaton már pénzt is nyert a nyárra tervezett tetőfelújításra és a vízelvezetés kialakítására, mert az épület alja erősen átnedvesedett. További pályázatokat céloz meg ahhoz, hogy a teljes rendbetétel után a malmot bemutatótérként a falunak adja hasznosításra. Ebben a műemlékvédelmi hatóság is támogatja.

Forrás: heol.hu, Szabó István