Dr. Ördög István értesítése alapján: Egy hirdetéssel indult az Ovikert Program a vármegyében, 350 kertnél tartanak

Forrás Berán Dániel, Heves Megyei Hírlap

Stiller Tamás séf mesélt az Ovikert Program elmúlt 11 évéről, amely hamarosan országosan is népszerűsítheti a háztájit.

Tizenkettedik szezonját kezdi idén az Ovikert Program Heves vármegyében. Stiller Tamás séf, a program ötletgazdája elmondta, hogy idén hátraléptek egyet, hogy jövőre előreléphessenek: csak a vármegye-határon belülről várják az óvodák jelentkezését, péntekig még befuthatnak a kérések.

– Gyermekkoromban meghatározó volt a kert, ez kreatív séfként felnőttkoromban is fontos volt, s emlékeztem rá, hogy gyerekként mennyire is élveztük a kis kerti munkákat, az időt amit ott töltöttünk. Már 2012-ben sokat gondolkodtam rajta, hogy  mennyire kiveszőben van a háztáji zöldségtermelés, a gyerekek pedig csak a boltban találkoznak a paradicsommal, uborkával salátával. Nyilván ahhoz, hogy visszahozzuk egy kicsit a köztudatba, ne maradjon ki egy generáció, már gyermekkorban el kell kezdeni megszerettetni a kertészkedést. Innen jött az Ovikert Program ötlete. Feladtam egy hirdetést a Heves Megyei Hírlapban, hogy ha szeretnének kertészkedni az óvodák, akkor biztosítok palántákat és segítséget, és jelentkezett 10 óvoda – mesélte a kezdetekről Stiller Tamás.

– Az óvodások figyelmét még könnyű lekötni, a nyitottság és a látásmód is megvan. A zöldségtermesztés nem is bonyolult dolog. Nyilván nem a jövő nagy gazdálkodóit akartam kinevelni, csak létrehozni a kapcsolódást a természettel. A gyerekek megismerik a folyamatokat, a növények gondozását, ami abszolút belefér kicsiben az ő életükbe. Kezdetben virágoknak hívták a palántákat, minden évben várták, hogy majd jön a virágos bácsi, nagy élvezték a kertészkedést. Majd néhány év alatt megtanulták megkülönböztetni a növényeket, használni a kis kerti eszközöket. volt amelyik gyerek életében először akkor látott gereblyét – emlékezett vissza.

Hozzátette, természetesen minden vegyszermentesen zajlik, hiszen nem is vihetnének be ilyesmit az óvoda területére. Amellett pedig, hogy a kertet megszeretik a kicsik, megszeretik a zöldségeket is, kialakul a kapcsolat a termelés folyamán így szívesebben fogyasztják.

– Emellett pedig megismerik a szezonokat, megértik, hogy mi mikor terem. Hiszen a boltban például egész évben kapható paradicsom. Az egész egy nagy tudáshalmazt ad, ami szuperül beilleszthető a köznevelésbe, a környezeti nevelésbe, amely az óvodáknak már kötelező. Azok az intézmények, melyek jelentkeznek, általában akarják is csinálni. Az alapokat persze elmondjuk az ültetésénél, de ha segítségre van szükségük akkor bármikor kereshetnek. Tavaly a miniszterelnöki kabinetirodától kaptunk egy nagyobb támogatást, így Pest vármegyében is jelentkezhettek óvodák, összesen ötvenen jelentkeztek. Most viszont a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves vármegyei igazgatóságával van kibontakozóban egy megállapodás, ha minden jól megy akkor az egri Sárvári Kálmán Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak lesz egy kertészeti tagozata, amely a palántákat adja az Ovikertnek. Így idén csak Heves vármegyében lehet jelentkezni: mondhatjuk, hogy visszaléptünk egyet, hogy jövőre akár hármat is előrelépjünk. A távlati cél az, hogy akár országosan működjünk ezzel az új, tervezett modellel – ismertette Stiller Tamás. Mint mondta, a Mátrából, dél-Hevesből és Egerből is sokan jelentkeztek már. Idén a jelentkezési határidő május 10, de péntekig még elfogadják az igényeket az óvodáktól  legfeljebb 40 négyzetméteres kertekig.

Mint mondta, az évek során kialakult egy közösség, egy kemény mag, s sok óvoda már segítség nélkül is boldogulna, s ezt öröm látni.

– A terjeszkedésünk célja pedig egyértelműen a köznevelési vonal, a természeti nevelés erősítése lenne. Továbbra sem jellemző a háztáji termelés, pedig szerintem nagy szükség lenne rá. Egyébként nyilván kialakul egy termelő és egy fogyasztó réteg, nem fog mindenki paradicsomot, paprikát termelni otthon. De nagy szerepe lehetne a kisebb, vegyszermentes és környezettudatos gazdálkodóknak az emberek szezonális ellátásában. Nagyon jó lenne például azt látni, hogy a mostani gyerekek megismerjék, megszeressék a gazdálkodást és később akár középszintű vagy felsőfokú tanulmányaikat is ezen a vonalon folytathassák, s mindehhez mondjuk az Ovikert adja meg az lépést. Ezzel tehetnénk a környezetünk érdekében és csökkenthetjük a pazarlást is ami a multiknál a teli polc elve miatt zajlik – mutatott rá.

Forrás: heol.hu

https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2023/05/egy-hirdetessel-indult-az-ovikert-program-a-varmegyeben-350-kertnel-tartanak