Dr. Czira Szabolcs: Ez a szeretet ad nekünk erőt

Fotó nagykoros.hu

Egy rendkívüli évet zártunk és 2021 sem hagyományosan indult. A járvány miatt elmaradt a hagyományos újévi koncert és évértékelés. Dr. Czira Szabolcs polgármestert kérdeztük 2021-ről, miközben 2020 is terítékre került.

  • ÖH: Melyik szó jut eszébe, ha azt mondjuk 2021?
  • Szeretet. Úgy gondolom, a szeretet lesz az erőforrásunk és az iránytűnk ebben az esztendőben vagy még inkább ebben is.
  • ÖH: Mondhatná polgármester úr, folytatjuk!
  • Dr. Czira Szabolcs: Igen, hiszen mint azt a városi naptár köszöntőjében is kifejtettem: Az önkormányzati választásokon városunkban a szeretet győzött a gyűlölet felett. Ez a szeretet ad nekünk erőt a járvány idején is. Ebből a szeretetből kell türelmet, megértést, jó szót, segíteni akarást és a legsötétebb pillanatokban is fényt merítenünk. Az elmúlt évben megtapasztalhattuk milyen a nagykőrösi szeretet. Ebből fakadt a jó szándékú emberek összefogása, ebből fakadtak az értékteremtők tervei és a megvalósításhoz az erő. Ez a szeretet cselekvő, tenni akaró és tudó. Ez képes előre vinni a városunkat, ezzel tudjuk védeni egymást, vigyázni egymásra. Ez az erő vezet oda, hogy erős város tudunk lenni, mely méltó az elismerésekre, melynek vállalkozásai által előállított termékek, a régió, az ország és a világ legjobbjai között vannak. Büszkék lehetünk Nagykőrösre, büszkék az eleink által ránk hagyott épített és kulturális örökségre, és büszkék lehetünk az értékteremtő eleink, a nagykőrösi emberek bennünk tovább élő szeretetére, amit át kell adjunk gyermekeinek.
  • ÖH: A város elmúlt évtizedes fejlesztéseinek, szakmai díjainak valóban egy szó lenne a magyarázata: szeretet?
  • Dr. Czira Szabolcs: Nagykőrös értékteremtő közössége szereti Nagykőröst! Szeretjük a városunkat. Nem egy választási ciklusra lettünk nagykőrösiek. A városért dolgozunk, ki-ki a maga munkáját végzi. Mindenki tudja mi a feladata és azon dolgozik. Persze az összehangoláshoz kellenek az egyeztetések, megbeszélések, de az értékteremtőket az különbözteti meg az önjelölt, mindenhez is értő tudoroktól, hogy soha nem azon gondolkodnak, hogy milyen feladatot tudnának adni másoknak, hanem hogy mit tudnak felvállalni, minek állhatnak az élére, miben tudnak segíteni a másikon. A jelenlegi városvezetés szolgálatként tekint arra, amihez bizalmat kaptunk, ez a szolgálat magában foglalja értékeink megőrzését, gyarapítását. Vallom, hogy a legfőbb értékünk a nagykőrösi ember és a benne munkáló szeretetteljes lelkület. Ez segített felépíteni a várost, ez segített a 2020-as járvánnyal terhelt évben, és ez segíthet, ha előre tekintünk.
  • ÖH: Járvánnyal terhelt évet említett, de a Covid gazában is számos szép virág nyílott Nagykőrösön 2020-ban.
  • Dr. Czira Szabolcs: Nyílott és sajnos nem volt módunk méltón és kellően megünnepelni ezeket a virágokat. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy nem kerülhetett sor a nagykőrösi családok ünnepére, a polgárrá fogadási ünnepségre, ahol a legifjabb nagykőrösieket, városunk jövőjének reménységeit ünnepeljük. Bízom benne, az idei évben pótolni tudjuk, amit 2020-ban nem lehetett megtartani. A Vásártér új kiszolgáló épületét átadtuk, és jó szolgálatot is tett már az év során. Az Október 23. téren épült parkoló és járdák esetében is volt lehetőség az ünnepélyes átadásra, és szintén jó szolgálatot tesznek. Ugyanakkor, ha a Cegléd irányába épülő kerékpárútra, a cifrakerti futókörre és sportparkra gondolunk, fontos, a szabadtéri mozgást segítő fejlesztések, de nem volt mód ünnepélyes átadóra. Jó látni, hallani, hogy az emberek szeretik, használják ezeket. A Virágzó Nagykőrös fejlesztési program természetesen nem azt jelenti, hogy csak az Önkormányzatnak vannak eredményei. Az értékteremtő közösségek működnek városunk minden pontján, elég csak a Gimnázium rég esedékes teljes megújulására gondolni, véleményem szerint kategóriákkal javult a külső és belső változásnak köszönhetően az intézmény. A sort folytathatjuk a Rendőrkapitányság épületének fejlesztésével, az utcák, járdák megújulásával. A futball klubházzal. A nehéz időkben is a feladatot megkereső, és megragadó Juhász Nándor vezette intézmény népi fajátszóterével. A tűzoltóságon történt fejlesztésekkel. A városközpontban felállított zöld szívvel. És még mennyi eredményt, fontos tettet emelhetnénk ki. Ott van például a kórház aulájában a Semmelweis napon Dr. Harsányi Zsolt tiszteletére avatott emléktábla. Egy rendkívüli ember, aki szeretettel végezte munkáját, nem, nem munkáját, hanem a jó Isten által reá bízott feladatot, akit szerettek a munkatársai, a nagykőrösiek és az ország más településének lakói. Ugye, a szeretet ereje! De a főiskolai kar új dékánjának, Prof. Dr. Pap Ferencnek eddigi eredményei, a karon végbevitt fejlesztések és tervei a további épület felújításra, új szárny befejezésére szintén rendkívül jelentős tettek. A 90 éves pipagyárunkról ki ne hallott volna 2020-ban? A Vanilia&Gelarto az ország tortája versenyen második helyezést ért el tortájuk, szubjektív véleményem, hogy az övék a legjobb, elnyerték a régió kiváló fagylaltja címet. Megépült a Tibiker parkolója, szép, rendezett lett a terület. A közösség munkájának sikereként városunk megkapta Pest Megye Önkormányzatától a Kulturált Települési Környezet Díját 2020-ban. A Kulturális, talán több is annál, hiszen érzésem szerint az elmúlt év rendezvényei között országosan is kiemelkedő helyet érdemel a XIV. Kárpát–medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny. A sornak még persze mindezekkel sincs vége, és 2021-ben tovább folytatjuk. Tovább épül a kerékpárút Cegléd irányába. Folyik a csapadékvíz-elvezető hálózat fejlesztése. A Pesti út megújításához is forrást biztosított Magyarország Kormánya. Bár nem egyszerű jogi folyamat, de ígéretünk van arra is, hogy a strand visszakerül a városhoz.
  • ÖH: Köszönjük az interjút!
  • Dr. Czira Szabolcs: Én köszönöm, a Jóisten áldása kísérjen 2021-ben minden jó szándékú embert!

Forrás: nagykoros.hu