
Az 1998-2002 ig terjedő ciklusban hatáskörömbe tartozó felelősséggel megvalósítottuk a szövetkezetekkel, faluszövetkezetekkel a családi gazdaságokkal, a fiatal gazdákkal és kis közép vállalkozókkal a vízgazdálkodással és a területalapú támogatásokkal összefüggő feladatokat. A továbbiakban a feladatok gondozását 2002 után a „ Darányi Ignác Terv „is tartalmazta 2012-2020 ig. Jelenleg is élnek a pályázati felhívások, kiírások a fenti témakörökben.
A Tisza Párt a postaládámba került szórólapján a „ Magyarország kincse a vidék” fejezete meglepetésemre A fenti feladatokat tartalmazza. Az Fb-n 2025.04.05-én és kifejeztem azt, hogy a Tisza Párt olyan dolgokban akar intézkedni, amelyet már 2002-ben és azóta többségében megvalósítottunk.
A jelenlegi helyzetben nem szeretném megérni azt, hogy a korábbi Közigazgatási Államtitkárom, Raskó György által készített program,-(aki megjegyzése szerint sokat adott e programhoz!)és a jenlegi általa készített programhoz is (amelynek készítését elismerte) alapján Magyar Péter e témakörben esetlegesen teret nyerjen.
A véleményem az, hogy a programpontok azonossága magyarázatra szorul annak elmaradása felveti a programunk magukévá tételének politikai érdekességét az idegen tollakkal való ékeskedés kellemetlenségével együtt.
Felveti azt a látszatot is amit egy véleményező is kifejtett, hogy itt elmaradás van, a kérdéses programokat a Fidesz és kormányzatai nem valósították meg.
A korábbi szakterületem saját lelkiismeretem alapján vállalt gondozójaként, azonban meg kell jegyeznem azt is, hogy a szövetkezetek jelenlegi helyzetét tekintve a magyar hagyományokra épülő mozgalom működését folyamatosan meg kell újítani és támogatni kell
A társaságok, integrációk és termelői szerveződések túlságosan előtérbe kerültek és a szövetkezetek primátusai, mintha feledésbe kerültek volna.
Ezért szükségesnek tartom és javaslom, hogy az ez évi Nemzetközi Szövetkezeti Napon az összes szövetkezeti, érdek-képviseleti szerv és szövetkezeti szakember meghívásával, Orbán Viktor miniszterelnök Úr részvétele mellett ünnepeljük meg a szövetkezeteket. Annál is inkább, mivel gondolom, hogy ezt a feladatot az agrárvezetés fontosnak tartja.
Forrás: Dr. Becz Miklós Facebook oldala