
Sokak számára lehet fontos az Alkotmánybíróság minap meghozott döntése.
Az ügy rövid leírása:
az örökhagyó közokiratba foglalt, szabályos végintézkedést tett 2018-ban, majd 2020-ban elhalálozott.
A hagyatéki megnyiltának időpontjában az örökös nem szerepelt az országos földműves nyilvántartásban., de tény, hogy 2013 óta bejegyzett őstermelő.
A mezőgazdasági szakigazgatási szerv megtagadta a hatósági bizonyítvány kiadását,mely a hagyaték megszerzéséhez volt szükséges.
Az indítványozó keresettel kérte a határozat megsemmisítését, új eljárás lefolytatását.
A keresetet elutasították, majd a Kúria is elutasította a kérelmet.
Ezt követően fordult az indítványoz az Alkotmánybírósághoz, mely – és ez ritka – személyes meghallgatást is tartott az ügyben.
Az indítványt megalapozottnak találták azzal, hogy mindenkinek joga van a végintézkedéshez, és az örökléshez.
Föld öröklése esetén a szerzési képességnek nem a halál napján, hanem a hagyatéki eljárás során kell fennállnia, mert egyébként alapjog korlátozására kerülne sor. A bíróságok az aktív és a passzív örökléshez való jogot is aránytalanul korlátozták volna, ezért a döntések megsemmisítésre kerültek.
A hagyatéki eljárás kiterjed a bírósági jogorvoslatra is, annak jogerős befejezéséig.
A Polgári Kisgazdák valóban örömmel és megnyugvással olvassák ezt a döntést, mert keretek között, de élethűen kezeli a termőföld öröklését!
Dr. Bakos Zoltán
KPE szakértő