„Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról” címmel terjesztett be a kormány törvényjavaslatot az Országgyűlés elé, melyet feltehetőleg a tavaszi ülésszakon fognak megtárgyalni.
A javaslat célja a vasúti, hajózási, közúti és légiközlekedési szakterületen szükségessé vált módosítások átvezetése a hatályos szabályokban, így annak megismerésé döntően az ezen területen dolgozók számára javaslom.
Értelemszerűen a közúti közlekedésről szóló, a légiközlekedésről rendelkező, az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő díjat szabályozó, a víziközlekedésről szóló, a vasúti közlekedést szabályozó és a személyszállítási szolgáltatásokat tartalmazó törvények területét érinti a módosítás.
A légiközlekedés során a zajgátló övezetek kijelölésénél az EU bizottsági rendeletében foglaltakat is figyelembe veszik, nagyobb nyugalmat biztosítanak a lakosságnak.
A személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező cégek felé még pontosabban megfogalmazták a megrendelésekkor rögzítendő és három hónapig tárolandó adatok körét.
A törvény várhatólag több lépcsőben lép majd hatályba.
Ajánlom, hogy az adott területen dolgozók, azokkal hivatalosan is foglalkozó személyek tanulmányozzák majd át az uniós normáknak is megfelelő új törvényt, mert annak betartása mindenki számára kötelező lesz!
Dr. Bakos Zoltán KPE szakértő