Dömötör Csaba: Átvertek minket, mert azt ígérték, hogy az energiára nem fogják kiterjeszteni a szankciókat

Fotó: Árvai Károly, kormany.hu

Joggal érezhetjük úgy, hogy átvertek minket, mert tavasszal még azt ígérték, hogy az energiára nem
fogják kiterjeszteni az említett szankciókat, mégis megtették, és ennek következményeit elsősorban
most nem Oroszország, hanem Európa szenvedi el – szögezte le Dömötör Csaba a Kossuth Rádió
Vasárnapi Újság című műsorában. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára hangsúlyozta: a
szankciók nem működnek, ezért irányváltásra van szükség. Hozzátette: ezért is döntött a kormány arról,
hogy nemzeti konzultációt hirdet. Ha sokan állunk ki a változás igénye mellett a szankciós politikában,
akkor annak lesz eredménye pont úgy, ahogy a betelepítési terveket meg tudtuk akadályozni a korábbi
konzultációkkal és az egyértelmű eredményt hozó népszavazással – mondta.

A nemzeti konzultációról elmondta: kétféle hozzáállás létezik, az egyik szerint két választás között nem
kell kikérni az állampolgárok, a választók véleményét. „Mi nem ezt valljuk, mi azt gondoljuk, hogy ha új
körülmények jönnek, hogy ha nagy események történnek – a háború mégiscsak egy ilyen – akkor
érdemes és ki is kell kérni az állampolgárok véleményét” -fűzte hozzá. Hozzátette: minél lekezelőbbek
a bürokraták, annál fontosabb, hogy mi viszont meghallgassuk az emberek véleményét. Azt gondoljuk,
hogy ha elegen állunk ki az igazunk mellett, akkor annak lesz következménye – jelezte az államtitkár,
aki szerint ebben nemcsak a konzultációnak van szerepe, hanem a más országokban megrendezett
választásoknak is. Példaként említette meg az olaszországi választásokat, amelynek „eredményeiben
nagyban benne van az, hogy nekik is voltak hasonló vitáik Brüsszellel más ügyekben is”. Beszélt arról
is, hogy a gáz- és a nukleáris szankciók belengetése szintén ellenkezik az ország érdekeivel, tehát
ezekbe a vitákba is bele kell állnunk. A konzultációval összefüggésben azt emelte ki: a kérdések
véglegesítése most zajlik. Kijelentette: az már biztosnak látszik, hogy október közepétől érkeznek majd
a kérdőívek és a szokásosnak megfelelően online és postai úton is vissza lehet küldeni azokat.

MTI