Dobri Lajos értesítése alapján: Felavatták a Kiscsillag Református Óvodát Nagykanizsán

Fotó Gergely Szilárd

Tegnap ünnepélyes körülmények között, hálaadó istentiszteletet követően átadták a kormány által támogatott, közel félmilliárd forintos beruházás keretében épült Kiscsillag Református Óvodát.

Az új, impozáns épületet a 23, az ovit most kezdő kiscsoportossal és az egy óvodai évet már maguk mögött tudó nebulókkal együtt több, mint 50 óvodás vehette birtokba ma. A kiscsoportos gyerekeket az avatás előtti hálaadó istentiszteleten kis palástok rájuk adásával szimbolikusan is befogadták a református közösségbe, Hella Ferenc esperes, lelkipásztor pedig megáldotta őket. Igét hirdetett Steinbach József, a református egyház dunántúli egyházkerületének püspöke.

Steinbach József kijelentette: hálát kell adni az Úristennek az agilis, ambiciózus és elhivatott nagykanizsai gyülekezetért. Hangsúlyosan igaz ez a mostani időkben, amikor mindenki látja, hogy mi történik Nyugat-Európában a keresztény közösségekkel. Ezt követően az óvoda dolgozóinak fogadalomtételére és megáldására került sor, majd Balogh László polgármester befogadta a református óvodát a város intézményei közé.

– Hittük, reméltük és tudtuk, hogy ha szikla az alapkövünk és a Jóisten a zsinórmértékünk, akkor minden építkezés célba ér – szögezte le beszédében a város első embere. – Mert a keresztyén hit, a keresztyén közösség és állhatatosság volt az, amely kötőanyagával egybefoglalta és felemelte eme nagyszerű építményt, mely a szolidaritás és a szabadság reményét teremtette meg számunkra, azt, hogy van továbblépés. 

E remény lángja lobban most a szívünkben, hogy egy új épület, ez a nemsokára a gyermekek zsivajától és kacajától hangos óvoda jövőt építő magként elvetődik a földben. Az istentiszteletet követően átvágták a szalagot az új óvodánál, ahol Cseresnyés Péter miniszterelnöki biztos, államtitkár, országgyűlési képviselő mondott beszédet.

– A kormány 30 milliárd forinttal támogatta országszerte az ehhez hasonló, a református egyházhoz kötődő óvodaépítéseket, s aki értékek mentén gondolkozik, annak világos: minden új intézménnyel egy egy, a hagyományainkat, a magyarság értékeit továbbadó, átörökítő bástya született meg – jelentette ki Cseresnyés Péter.

– Ezekkel az óvodákkal a biztos alapokra való építkezés lehetőségét adjuk meg. A kormányzati családpolitikának köszönhetően nő a gyermekszám, tehát szükség van az újabb bölcsődékre, óvodákra – és reményeink szerint szükség lesz majd az iskolákra is.

Forrás: zaol.hu, Horváth-Balogh Attila