A vörös ármánnyal a Magyar Arany Érdemkereszttel minap kitüntetett Dobri Lajosnak is meggyűlt a baja. Családját a kommunisták elüldözték Zalaszabarból, a família ezután Nagykanizsára került. Édesapja korai halála után pedig, egyik örökösként, hétévesen úgynevezett B-listára tették, ami az ember jövőjét illetően semmi jót nem jelentett.
– Nagybátyám, Dobri Sándor, a kanizsai kisgazdapárt elnöke nevelt, s ezt a szellemiséget hamar befogadtam – fogalmazott lapunknak Dobri Lajos –, persze, eleve megvolt bennünk a kommunisták iránti gyűlölet. Így történt, hogy ’58-ban saját kézzel írt, a Kádár-rendszer elleni röpcédulákat terjesztettem, de az iskolában lelepleztek. Tizenhárom évesen bírósági eljárás indult ellenem, s 1-től 5 évig terjedő, javító-nevelő intézetben letöltendő büntetésre ítéltek. A smasszer a zalaegerszegi tárgyalóteremből egyből a börtönbe vitt, ahol a rabok fenyegettek, megaláztak, az én dolgom volt például a vécéként szolgáló köbli kiürítése, tisztítása.
Később Budapestre, majd Kalocsára vitték, de a terv az volt, hogy elhurcolják a Szovjetunióba. A büntetésben töltött időt a család egyik ismerőse könnyítette meg, akit ’56-os szerepvállalása miatt kirúgtak zalaszentgróti tanári állásából, s Kalocsára helyeztek nevelőnek. Isteni kegyelem volt ez nekem, kommentálta Dobri Lajos, aki később is magán viselte a bélyeget: szakmát sem választhatott, kötelezően a villanyszerelő mesterséget kellett kitanulnia, felnőtt éveiben pedig – mivel a rendszer szempontjából megbízhatatlannak ítélték – rendszeres rendőri megfigyelés alatt állt. Ezek után csoda-e, hogy nem fél semmitől…?
Forrás: zalakocka.hu, Péter Árpád
