Budapest – A Magyar Diaszpóra Tanácsa tagjai határozottan tiltakoznak a kárpátaljai magyarság megfélemlítése és jogainak csorbítása ellen – többek között ezt tartalmazza a testület csütörtöki ülésén elfogadott, MTI-hez eljuttatott zárónyilatkozat.
A dokumentumban rögzítették, hogy a tanács támogatásáról biztosítja a Kárpát-medencei magyar közösségeket jogaikért és biztonságos életfeltételeik megteremtéséért folytatott harcukban. A Magyar Diaszpóra Tanács tagjai örömüknek adnak hangot, és történelmi jelentőségűnek tartják, hogy immáron több mint egymillió magyar vált közjogilag is a nemzet részévé. Továbbra is elkötelezettek az egyszerűsített honosítási eljárás – a tagszervezetek és a külképviseletek útján való – népszerűsítésében. Üdvözlik azt a javaslatot, amelynek elfogadásával az európai uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek az Európai Parlament tagjainak megválasztásában. A tanács tagjai azon meggyőződésüknek hangot adva, hogy a magyarságnak kiemelt szerepe van Európa jövőjének alakításban és az európai kultúra megőrzésében, arra buzdítják a külhoni magyarságot, hogy vegyen részt a 2019. májusi európai parlamenti választásokon. Üdvözlik, hogy a Hétvégi magyar iskolák találkozójának rendszeresítésével olyan állandó fórum jön létre, amely lehetőséget nyújt az oktatás aktuális kérdéseivel kapcsolatos folyamatos tapasztalatcserére. Szintén üdvözlik, hogy 2018-ban több mint 140 ösztöndíjas részvételével folytatódik a diaszpóra szervezetek munkáját segítő Kőrösi Csoma Sándor Program. Örömmel veszik tudomásul, hogy a program az ösztöndíjasok létszámának növelésével még több helyszínen tud hozzájárulni a magyar szervezetek közösségépítő tevékenységéhez. Sikeresnek ítélik a Mikes Kelemen Programot, amelynek köszönhetően közel 300 köbméternyi megsemmisüléstől veszélyeztetett könyvtári és levéltári dokumentumot sikerült megmenteni és Magyarországra szállítani. Szorgalmazzák a hazaérkezett anyagok magyarországi bemutatását annak érdekében, hogy minél többen ismerjék meg a diaszpórában élő magyarság történetét. Üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség lebonyolításában működő Diaszpóra Program keretében idén ezer diaszpórában élő magyar fiatal anyaországi látogatása valósul meg. Örömüknek adnak hangot, hogy a magyarság széleskörű összefogásával több, mint egymillió aláírást sikerült összegyűjteni a kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtését célzó Minority SafePack – Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés támogatására – olvasható a dokumentumban. (Forrás: MTI)