Dancsa Bálint értesítése alapján: Idén több mint egymilliárd forint támogatás érkezett a bajai térségbe

Fotó Süli János Facebook oldala

A Magyar Falu Programnak köszönhetően útszakaszok válhatnak korszerűbbé, új munkagépeket vásárolhatnak a települések, új játszótér épülhet, és tovább szépülhetnek a művelődési, illetve községházak is.

Újra sikeresen szerepelt a bajai választókerület ebben a hónapban a Magyar Falu Programban. A több mint 300 millió forint kormányzati támogatásból fontos útszakaszok válhatnak korszerűbbé, új munkagépeket vásárolhatnak a települések, új játszótér épülhet, és tovább szépülhetnek a művelődési, illetve községházak is.

– Idén ezzel együtt több mint 1,1 milliárd forint érkezett a programon keresztül a térségbe – tájékoztatott Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. A Magyar Falu Programban az ötezer lélekszám alatti települések vehetnek részt.

A kormányzati pályázatnak köszönhetően 2019 közepe óta számos útszakasz, orvosi rendelők, oktatási intézmények, valamint művelődési házak felújítására nyílt meg a lehetőség.

A mostani döntés a választókerület települései szempontjából is sikeresnek bizonyult. A felelős állattartást elősegítő kiíráson négy település – Bácsborsód, Érsekcsanád, Rém és Szeremle – összesen 4,7 millió forintot nyert. A közterületek rendben tartásához szükséges eszközök beszerzésére Csávoly közel 15 millió forintot, Dávod 10 millió, Dusnok 14,5, Érsekhalma 15, Fajsz több mint 10 millió, Rém pedig közel 2,2 millió forintot költhet.

További, közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre – rendezvénysátrak, padok vásárlására –, valamint a szervezőmunkában részt vevő dolgozók foglalkoztatására Bácsszentgyörgy mintegy 3,3 millió, Csátalja és Felsőszentiván pedig öt-öt millió forintot nyert. Emellett egy új játszótér is épülhet Mátételkén, a Kossuth utcában, mintegy ötmillió forintból.

A Magyar Falu Programból korszerűsíthetik Garán és Bácsszentgyörgyön 25–25 millió forintból a közösségi és művelődési házat, Hercegszántón ugyanekkora összegből újulhat meg a művelődési ház tetőszerkezete és válhat korszerűbbé a színpadhoz tartozó világítás. Nemesnádudvaron ötmillió forintból szépülhet meg a községháza udvara, a sükösdi óvoda kazánját és radiátorait pedig 7,8 millió forintból cserélhetik majd ki. Felsőszentiván turisztikai látványossága, a szélmalom közösségi térré alakulhat, és kiszolgálóegység is épülhet mellé, mintegy 25 millió forintból.

A kormányzati pályázat segítségével tovább javulhat az úthálózat is. Bácsbokodon közel 28,5 millió forintból újíthatják fel a Petőfi Sándor utca burkolatát, Vaskúton 37,6 millió forintból kaphat szilárd burkolatot a Deák Ferenc utca, Bátmonostoron pedig 40 millió forintból újíthatják fel a Kossuth Lajos utcát mintegy 600 méter hosszúságban.

– Kimagasló eredményt ért el a választókerület idén a Magyar Falu Programban. A pályázatból származó eddigi 834 millió forint most újabb, több mint 300 millió forint kormányzati támogatással bővült, vagyis az idén meghaladtuk az 1,1 milliárd forintot, és ez még csak a Magyar Falu Program mérlege. A pályázatnak köszönhetően ismét léphettünk egyet előre: útjaink biztonságosabbá válhattak, fontos intézményeink tovább fejlődhettek. Olyan fejlesztések valósulhattak meg 2021-ben is, amelyek minőségi változásokat hoztak a választókerületben. Azért dolgozunk, hogy a térségben lévő településeken is jobb legyen élni – tette hozzá Zsigó Róbert.

Forrás: baon.hu, Márton Anna