Csorba György értesítése alapján: Megtisztul az illegális szeméttől a Bükki Nemzeti Park is

A kép forrása: termeszetvedelem.hu

Megkezdődött a Tisztítsuk meg az országot program a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága területén a dél-borsodi Mezőcsáton pénteken, a település határában több tízköbméternyi illegálisan lerakott szemetet szedtek fel és szállítottak el.

A helyszínen Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta: a kormány a februárban elfogadott Klíma- és természetvédelmi akcióterv elfogadásával a tiszta, szép és élhető Magyarország mellett tette le voksát.

A nyolc pont köré szerveződő intézkedéscsomag egyik sarkalatos része az illegálisan lerakott hulladékok felszámolása és az újratermelődés megakadályozása, ami ma egy állandóan aktuális probléma Magyarországon. A tapasztalatok szerint ugyanis ahol egyszer illegális hulladékot helyeznek el, ott az újból megjelenik, sok esetben nagyobb mennyiségben, mint az első alkalommal – tette hozzá.

A Tisztítsuk meg az országot programmal az illegális lerakókat számolják fel 2020 és 2022 között,

a kormány több eszközzel tudja támogatni a hulladékok illegális lerakásának megakadályozását és újrahasznosításuk arányának növelését.

Jelenleg is folyamatban van két pályázat – a Belügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinációjában –, amely a települési önkormányzatoknak, valamint civil és egyházi szervezeteknek nyújt támogatást a hulladékok felmérésére és elszállítására – mondta a kormányszóvivő.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára ismertette, hogy az országos programban a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok is részt vesznek.

Cél az, hogy az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott hulladékokat elszállítsák, tisztuljon a környezet, és meg kell előzni azt, hogy a továbbiakban ilyenek előforduljanak – mondta az államtitkár.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára arról szólt, hogy a dél-borsodi mezőség nagy természeti értékekkel bír,

a terület a Bükktől a Tiszáig terjed, a természet- és környezetvédelem itt különösen fontos.

Az is lényeges, hogy ne csak az állam vegyen részt ebben a feladatban, hanem az önkormányzatok, a civil szervezetek, a gazdálkodók és a magánszemélyek is. Mint mondta: az ország egész területét rendben, tisztán kell tartani, ezért is szerveznek ilyen akciókat.

Forrás: MTI, hirado.hu