Csehországban szükségállapotot, Szlovákiában vészhelyzetet hirdethetnek ki

Fotó Stringer, Reuters

Csehországban az egyre terjedő járvány megfékezése érdekében szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. „Támogatni fogom a javaslatot” – reagált Andrej Babis kormányfő.

Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről – jelentette be Igor Matovic kormányfő a központi válságstáb ülése után, a fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.

Romániában az utóbbi napon újabb több mint 1349 embernél mutatták ki a koronavírust – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs hétfői jelentéséből.

Nem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre már meghaladta a kétszázezret a járvány kezdete óta azonosított koronavírusosok száma. Eközben a járvány elleni sikeres küzdelem miatt enyhített az eddigi korlátozásokon, és engedélyezte a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását a járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb.

MTI