Csaknem 20 kilométer alsóbb rendű utat újítanak fel Tolnában

A rekonstrukcióval Pincehelyet Ozorával összekötő 6408-as út 8,9 kilométeres szakasza, Jágónak és Kaposszekcső között, a 6519-es út 5,9 kilométere, Bonyhád és Tolna egy-egy belterületi útszakasza újul meg.

Négy- és öt számjegyű utak csaknem 20 kilométernyi szakaszát újítják fel Tolna megyében a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) több mint 1,7 milliárd forintos forrásából – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tolna megyei igazgatósága szerdán, Szekszárdon, sajtótájékoztatón. A munkák kivitelezője a Soltút Kft. és az Euro-aszfalt Kft., négy munkaterületet már átadtak, a felújítások várhatóan az év második felében fejeződnek be. A rekonstrukcióval Pincehelyet Ozorával összekötő 6408-as út 8,9 kilométeres szakasza, Jágónak és Kaposszekcső között, a 6519-es út 5,9 kilométere, Bonyhád és Tolna egy-egy belterületi útszakasza újul meg. A felújítandó szakaszok között szerepel a 6317-es út Sárszentlőrinchez közeli, az 5601-es út szálkai, egy-egy kilométeres szakasza, az 51165-ös út bogyiszlói része és a 6313-as út 190 méteres hossza Kölesd és Kistormás között. Átépítik az 51366-os út Tolnától Domboriig vezető részén a Faddi-csomópontot, ahol a Faddi-elágazásnak lesz elsőbbsége. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közlése szerint a társaság országszerte 526 kilométerút teljes körű felújítását indíthatja el. (Forrás: info.dombovar.hu)

Nagy Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület Tolna Megyei Szervezetének az elnöke: a Tolnai-dombság aprófalvas településein, de a többi kistelepülésen élő emberek sem szeretik, ha a járműveik kereke sérül a rossz minőségű és kátyús utak miatt. Csak üdvözölni lehet azt, hogy rendelkezésre állnak azok a pénzügyi források, amelyeknek a segítségével megújulhat a megye közút-hálózata. A Polgári Kisgazdák szorgalmazzák a vidéken élő emberek életminőségének a javítását. A Paksi Erőmű bővítése mindenképpen indokolná a 6-os főút Dunaföldvár és Paks közötti szakaszának a jó karba helyezését. (KPE)