Sokmindenben egyetértünk a KPE Elnökségi tagjának nyilatkozatával, a jövőben is számítunk iránymutató gondolataira. (kpe)
Répás József: Kommunikáció, szlogenek, imázs – ezek azok a dolgok, amiket át kellene dolgozni. A mai tizen-, huszonéves generációt még nem nagyon érdekli a csok, a családalapítás, többségük inkább világot látni, tanulni szeretne
A gazdaságpolitikai kihívások mellett a másik legnehezebb lesz kitalálni, hogyan lehet a fiatal generációt megszólítani – mondta lapunknak Répás József, Kiskunlacháza polgármestere. Úgy véli, közülük sokaknak szimpatikus, amit a polgári-konzervatív oldal képvisel, mégis hiányérzetük van.
Olyan célt megfogalmazni, amely összekovácsol egy közösséget, nagyon nehéz. Én az országimázs-építésben látom a lehetőséget, ennek a fókuszában a közös történelmünk és kultúránk áll – magyarázta Kiskunlacháza újraválasztott polgármestere.
– Mit nyer Kiskunlacháza azzal, hogy tizenhárom év után továbbra is polgármestere a településnek, és mit veszíthetett volna a község, ha az októberi választások eredményeként az ellenzéki összefogás veszi át a stafétát?
– Itt elsődlegesen nem magamról kell beszélnem, hanem arról, hogy kihasználtuk azt a potenciált, ami a községben jelen van, azt a kapcsolati tőkét, ami kilenc éve nagyon jól működik, és kihasználtuk a pályázati lehetőségeket is. Azért kaphattunk újabb öt évre mandátumot, mert a választópolgárok ezt a stabil, kiszámítható fejlődést szeretnék továbbra is látni. Mi nem akartunk rózsaszín ábrándokat kergetni, programunk nem egy ígérethalmaz, hanem reális tervek összessége. Mit veszített volna Kiskunlacháza, ha az ellenzéki összefogás jelöltje győz? Abba jobb nem belegondolni.
– Mondana példákat irreális ígéretekre?
– Ellenfelem azt állította, hogy minden utcát le fognak aszfaltozni. Ez tizenkétmilliárd forintjába került volna a településnek. Nagyot álmodtak a csapadékvíz-elvezetés kapcsán is, ami ötmilliárdos kiadást jelentene. Olyan összegekkel dobálóztak, amelyekről tudjuk, hogy lehetetlen előteremteni. Mi ki is mondtuk ezt a kampány során, hogy csak szakaszosan, a lehetőségek maximális kihasználásával tudunk ezeken a problémákon segíteni. Most ősszel a józanul gondolkodók voltak többségben, annak ellenére, hogy véleményem szerint a politikusok hitele országos szinten a béka feneke alatt van. A kérdés, meddig lesz ez így.
– Hogyan tud a politika ebből a morális kátyúból kilábalni?
– Ez valószínűleg hosszú folyamat lesz. Hiteles politikusok kellenek, akik iránt bizalommal vannak az emberek. Hiszem, hogy maga a politika és összességében a közösségért való munkálkodás szép és nemes dolog. Ha valaki szívből végzi a munkáját, az minden megbecsülést, elismerést megérdemel. Azok a nagy politikai elődök, akik a nemzetért, a hazáért, településükért dolgoztak, a családjuktól vontak el időt, energiát, amit a közösség javára fordítottak. Vagyis a politika mögött ott van az áldozatvállalás is. Ne csak az állítólagos előnyöket nézzük. Emellett gyakran a politikus családtagjai is ki vannak téve a nemtelen támadásoknak.
– A politikai hitelesség visszaállítása a hivatástudat felébresztését jelenti?
– Szerintem a politika alapvetően az emberi közösségekért létezik, csakis hittel lehet csinálni. Ha nem belülről jön az indíttatás, hogy az emberekkel jót akarok tenni, nehezebb lesz sikeresen politizálni. Én még ahhoz a politikai generációhoz tartozom, amelyik nem tanulta a politikát. Ma már minden téren képezik, felépítik a politikusokat. A professzionalizálódás persze nem gond. De a feleségem azt szokta mondani: a politikus ma már egy termék, és minden termék egy bizonyos ideig fut.
– Van lejárati dátuma.
– Manapság már nem lehet ezt a szakmát a végtelenségig művelni, mert amint azt az önkormányzati választás is bebizonyította, az emberekben mindig ott van a változtatási igény. A politikában mi, politikusok is mint termék szerepelünk. Magunkat „próbáljuk eladni”, azzal próbáljuk magunkat a lehető legjobb színben feltüntetni, hogy a programunk, amit kínálunk, érdemes arra, hogy a választók „megvegyék”, támogassák. Egyre több kihívással szembesül ma egy politikus, mind több szempontnak kell tudni megfelelni: a jó retorikai képesség már nem elegendő, a kommunikációs csatornák kihasználása alapvető kell hogy legyen.
– Vagyis a politikusnak is élnie kell a kor vívmányaival, újabb és újabb eszközöket kell bevetni annak érdekében, hogy frissen lehessen tartani a terméket.
– Ha végigcsinálom ezt a ciklust, már tizennyolc éve leszek Kiskunlacháza polgármestere. Ez idő alatt egy generáció nőtt fel. Nekem is igyekeznem kell mindig megújulnom, haladnom a korral. A másik az, hogy ez egy huszonnégy órás hivatás. Nem reggel nyolckor kezdődik el, és nem fejeződik be délután négy órakor. Ha engem este valaki megállít a Sparban, és segítséget kér tőlem, nem mondhatom neki, hogy elnézést, de lejárt a munkaidőm.
– A rendszerváltás utáni időszak legnagyobb sokkja a jobboldal szempontjából talán a 2002-es választási vereség volt. Akkor egy nemzeti és egy balliberális tömb csapott össze, jelen állás szerint pedig úgy tűnik, húsz évvel később is hasonló küzdelemre számíthatunk. Hogyan lehet elkerülni a 2002-es sokkot?
– A legfontosabb, hogy ennél az új generációnál – amely mára felnőtt és érdeklődik a politika iránt, amelynek a 2002-es vereség és a 2006-os rendőrterror csupán történelem, amely számára az a természetes, hogy Európa kinyílt előttük, hogy stabil gazdasági jólét van az országban – kellene felmérni, mi az oka annak, hogy az, amit a polgári oldal képvisel, nem felel meg az elképzeléseiknek, miért van hiányérzetük. Persze törvényszerű: a fiatalokban mindig ott volt és ott van a lázadó jelleg, a változtatási vágy, a radikális, ellenzéki szerepfelfogás. Mi is ilyenek voltunk. Mi is hittük, hogy másképpen és jobban csináltuk volna a politikát. Ugyanakkor hiszem, hogy a fiatalok körében is van egy olyan réteg, amelynek a konzervatív, polgári oldal most is szimpatikus, elfogadható. Egyrészt őket is meg kellene erősíteni a hitükben, hogy itt maradjanak, nem csak azokkal kellene foglalkozni, akik másképp gondolkodnak. Másrészt pedig ennek a fiatal generációnak válaszokat kell adni.
– Milyen válaszokat?
– Kommunikáció, szlogenek, imázs – ezek azok a dolgok, amiket át kellene dolgozni. Mi azért is tudtunk nyerni, mert a verbális és nyomtatott kommunikációban mertünk újítani. Azt látom – amellett, hogy maximálisan támogatom a kormány családcentrikus intézkedéseit –, hogy a mai tizen-, huszonéves generációt nem nagyon érdekli a csok, többségük még nem akar családot, ők utazni, világot látni akarnak, tanulni szeretnének. Nem a családalapítás az elsődleges életcél, amely leköti őket. Majd harmincéves korukban elgondolkodnak ezen, és ha akkor lesznek még lehetőségek, kihasználják. Ezt a generációt kellene megtalálni, megszólítani. Lehet, hogy érdemes lenne ebben a korosztályban több célzott kutatást elvégezni.
– A humántárca végzett felméréseket a fiatalok körében, ezek szerint ők is családcentrikusan gondolkodnak, csak a lehetőségek még nem adottak számukra.
– Muszáj lesz valamit kitalálni, mert ha 2022-ben megismétlődik a 2002-es sokk, onnan nagyon nehéz lesz visszajönni. Azt látom, hogy egyre nő az a választótábor, amely nem tart ki következetesen az élete folyamán egy adott elv, párt mellett. Dél-Amerikára jellemző volt, hogy családon belül generációkon át egy pártra voksoltak, egy csapatnak szurkoltak. Mindegy volt, jól szerepel-e a párt, jól játszott-e a csapat, kitartottak mellettük. Ma egyre inkább szűkül az a réteg, amelyik tradicionálisan dönt.
– Rengeteg töréspont alakul ki családokon belül. Az idősebb korosztály inkább jobboldali, a fiatalok pedig a rendszer veszteseinek érzik magukat, így protestet képeznek.
– Így van, épp ezért el tudnám képzelni, hogy a kormány az egyetemeken, főiskolákon olyan infópontokat hozzon létre, ahol a hallgatók el tudják mondani a véleményüket. Talán ez egy kapcsolódási pont lenne a fiatalok és a kormány között. Az biztos, hogy a gazdaságpolitika mellett a másik legnehezebb feladat lesz kitalálni, hogyan lehetne ezt a fiatal generációt megszólítani. Fontos lenne megértetni a fiatalokkal, hogy a józanul gondolkodás az alapja mindennek.
– A józan gondolkodás pont olyan kifejezés, ami egy fiatal számára nem igazán vonzó.
– Meg kell értetni, hogy ami jó egy közösségnek, amelyben élek, az nekem is jó.
– Többen mondták, hogy a közösség akkor zár össze, ha ott lebeg egy veszély, amit jó lenne elkerülni.
– Már túl vagyunk a 2002-es választás traumáján. Itt van a migránskérdés. Megépült a kerítés, amelynek köszönhetően az országot nem árasztották el a bevándorlók, ezért a magyar állampolgárok nem érzékelik a bevándorlási krízist. Olyan célt megfogalmazni, amely összekovácsol egy közösséget, nagyon nehéz. Én az országimázs-építésben látom a lehetőséget, ennek a fókuszában a közös történelmünk és kultúránk áll.
– Játsszunk el a gondolattal: 2022-ben a Fidesz–KDNP lesz a legerősebb pártszövetség a parlamentben, ám nincs meg a kormánytöbbsége. Lát-e olyan pártot jelenleg, amelyikkel össze lehetne fogni? Ha nem, akkor hogyan lehet ezt a konstruktív politikai erőt felépíteni?
– Egy párt létrehozása több milliárd forintba kerül, és kell hozzá egy nagyon jó médiaháttér. Azonban azt gondolom, két év alatt fel lehet építeni egy olyan politikai szervezetet is, amely 2022-ben öt-tíz százalékkal kvázi konstruktív szerepkörben ott tudna lenni az Országgyűlésben, és itt most nem az ellenzéki pártokra gondolok.
– Vagyis a Fidesz–KDNP nem fog abba a hibába esni, mint a Jobbik?
– Aki jelen pillanatban funkcionálisan létezik, azt el kell felejteni, de ez egy szövetségi rendszer, amely sok, tradicionális történelmi pártot magában foglal. Lehet, hogy valamelyiknek kellene engedni egy kis levegőt.
Forrás: Magyar Hírlap, Nagy Gábor
