15 EU-s projektből fejlődik a Kiskunsági Nemzeti Park

A Kiskunsági Nemzeti Park törekvéseit, az élőhelyek és azok bemutatásának fejlesztését a Széchenyi 2020 program 15 projekt keretében mintegy 3,3 milliárd forintnyi forrással támogatja...

Budapesti Víz Világtalálkozó 2019

Egy hét alatt közel 100 országból látogattak el a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 új honlapjára - közölte Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium exportnövelésért...

Átadták az első balatoni sporthorgász centrum apartmanházait Keszthelyen

A Balaton első sporthorgász centrumának 320 millió forintos beruházással elkészült apartmanházait adták át kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. volt keszthelyi halásztelepén. Hajó-flotta a...

Tározó védi meg az árvíztől Murarátkát

A dél-zalai település árvízi veszélyeztetettségének csökkentése érdekében építteti ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt a záportározót, amelynek műszaki paramétereit...

Május 22. a biodiverzitás napja

A Polgári Kisgazdák közéleti és szakmai tevékenységében mindig hangsúlyos szerepet kapott a környezet és természet védeleme, melynek fontos eleme a biodiverzitás, azaz a biológiai...

Gyaloglásra ösztönöz az Európai Mobilitási Hét és induló kreatív pályázata

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva idén is meghirdeti rajz-, fotó-...

Sikeres szemétszedési akció Gyálon

Gyál Város Önkormányzata, a "Szedjük össze magunkat"  környezetvédelmi kampány keretében nagyszabású szemétszedést hirdetett május 11-ére, amely hatalmas sikerrel zárult, köszönhetően a 100 önkéntes részvételének, többi helyi...

Dinamikusan bővül a Körforgásos Gazdaság Platform – A régióban vezető szerephez...

Újabb 20 szervezet és vállalat írta alá ünnepélyes keretek között a Körforgásos Gazdaság Platform Egyetértési nyilatkozatát, ezzel 68-ra bővült a Holland Nagykövetség, az Innovációs...

V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő

2019. május 24-26. között ötödik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőt, amelyre idén 98 országból 1464 nevezés érkezett. Az ingyenes filmvetítések és...

2019-ben is meghirdették “Az év ökoturisztikai élménye” pályázatot

2019. szeptember 1-ig jelentkezhetnek az intézmények és programszervezők “Az év ökoturisztikai élménye” című pályázatra.   Április 26-án, a Herman Ottó Konferencia Központban hirdette meg az idei...