Búzakészletek maradhatnak a termelők nyakán

Fotó Getty Images

Nem elég a világpiaci árcsökkenés, a várható jó termés és az exportpiacok elvesztése miatt a megtermelt búzából is rengeteg bennragad a raktárakban, és lefelé szorítja az árakat.

– Továbbra is áll a búzapiac, az export minimális mennyiségben „csordogál”, import pedig egyáltalán nem jön, sem Ukrajnából, sem máshonnan – mondta Lakatos Zoltán, a gabonakereskedők, -feldolgozók és a takarmánygyártók érdekeit képviselő Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A termelők beszámolói szerint gyönyörűen néznek ki a kalászosállományok, az elmúlt napok esői nem csak a mondás szerint értek aranyat, így Lakatos Zoltán úgy véli, a jelenlegi állapotok alapján nem elképzelhetetlen a 6-7 tonnás hektáronkénti átlagtermés sem. Ráadásul az ősszel jóval nagyobb területen, újra több mint egymillió hektáron vetettek búzát, így az össztermés akár a 6 millió tonnát is elérheti.

A búzatáblák idén kivételesen jó állapotban vannak néhány héttel az aratás előtt. A belföldi átmenő készletet 700-800 ezer tonnára becsülik, ami ugyan kevesebb, mint amire néhány héttel ezelőtt számítottak, de még így is szokatlanul nagy, és érezhetően nyomja a piacot. Ezt, a belföldi felhasználást és az új termést összevetve a jövő évi termésig több mint négymillió tonna búzát kellene kivinni az országból exportra ahhoz, hogy ne nőjön tovább az átmenő készlet – jelentette ki az elnök. Erre azonban nemcsak a jelenlegi piaci helyzetben – amikor nincs kereslet a magyar búzára –, hanem egyébként is vajmi kevés a remény. Lakatos szerint ugyanis, ha minden jól megy, egy szezonban akkor is legfeljebb csak 2,8-3 millió tonnát lehet kiszállítani az országból. De ezt a mennyiséget is csak akkor, ha a piacaink rendben vannak, ami viszont most egyáltalán nincs így, mivel a fontos piacainkat az ukránok keményen elfoglalták – fogalmazott.

A magyar búza számára eddig a legfontosabb exportpartnernek számító Olaszországot könnyen eléri az ukrán termény, de az északi államokba is tudnak szállítani. Ennek az lesz a következménye, hogy a magyarországi búza számára az exportpiacok távolabbra tolódnak, és kikötőkön keresztül kellene őket elérni, de ehhez nem lesz elegendő fuvarkapacitás – mondta Lakatos Zoltán. Mindezek következménye, hogy egyértelmű kínálati piaccal kell szembesülniük a búzatermelőknek, az árak lefelé fognak menni, ahogyan az egyébként már most is történik. Nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy hol lehet a búzaár alja.

A kínálati piac annyiban is nehezíteni fogja a termelők dolgát, hogy a magas kamatok és a biztosan rendelkezésre áló gabona miatt nagyon valószínű, hogy a malomipar és a takarmányipar is kevesebbet fog készletezni.

A termelők pedig a nyomott árak és a magas költségek miatt nem fognak sokat keresni az idei búzatermésen, akármilyen jó hozamokkal zárul is az aratás.

Forrás: behir.hu

https://behir.hu/buzakeszletek-maradhatnak-a-termelok-nyakan