Brexit – Az Európai Bizottság megkezdte a megállapodás nélküli kilépés esetére szóló cselekvési tervének végrehajtását

Fotó: nepszava.hu

Többször megírtuk, hogy álláspontunk szerint az Egyesült Királyság Uniós tagsága kölcsönös érdek, amelynek a feladásáért mindkét félnek súlyos árat kell fizetnie.

Az Európai Unió további engedményeket már aligha tehet, az ugyanis azt jelentené, hogy az unióból minden nagyobb következmény nélkül lehetne kilépni. A valóság azonban az, hogy a kilépés az unióból nem 50 évvel, de 100 évvel vinné vissza egy kisebb ország gazdaságát, tenné tönkre politikai és gazdasági kapcsolatait. (kpe)

 

Mivel az Egyesült Királyságban továbbra is bizonytalanság övezi, hogy megerősítik-e a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást, az Európai Bizottság megkezdte a megállapodás nélküli kilépés esetén alkalmazandó, rendkívüli helyzetre szóló cselekvési tervének végrehajtását – közölte a testület szerdán. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az intézkedéseket tartalmazó csomag bemutatását követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette, „abszolút katasztrófa lesz”, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon, azaz a megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót.

Bizalmatlansági indítvány nyújtott be Theresa May brit miniszterelnök kormányával szemben a Skót Nemzeti Párt (SNP) és több másik, kisebb ellenzéki párt, mivel szerintük mihamarabb szavazni kellene a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodásról – jelentette be az SNP kedden a Twitteren. Az SNP – a brit alsóház harmadik legerősebb pártjának – kezdeményezéséhez csatlakoztak a Liberális Demokraták, a walesi Plaid Cymru és Zöldek politikusai is. Azt követelik, hogy a kormány még a karácsonyi szünet előtt tűzze napirendre az előterjesztést.

A brit kormány szerdán ismertetett tervei szerint azonos feltételekkel telepedhetnek le Nagy-Britanniában az uniós és az unión kívüli bevándorlók a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után. Az új rendszer az EU-ból és a máshonnan letelepedési szándékkal érkezők esetében egységesen a szakképzettségre összpontosít majd, nem arra, hogy ki honnan jött – áll a tervezetben.

MTI