
Hétfő délután a Tanítanék Mozgalom aktivistái bejutottak az Országgyűlés ülésére, és demonstrációba kezdtek. A délutáni ülésszak levezető elnöke, Latorcai János emiatt felfüggesztette az ülést.
Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője Facebook-oldalán közvetítek élőben azt, amint a Tanítanék Mozgalom tagjai – a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból korábban menesztett Törley Katalin és több más pedagógus – az Országgyűlés karzatán kezdett demonstrációba.
A tanárok olyan pólókat vettek fel, amelynek hátulján a „tanítanék” szó betűi voltak olvashatók, az elejére pedig a mozgalom kilenc pontból álló követeléseit írták. A demonstrációt akkor kezdték meg, amikor az LMP-s Csárdi Antal beszélt az oktatás helyzetéről.
A felszólalás közben a tanárok megfordultak, és a hátukon láthatóvá vált a tanítanék felirat. Mindezt kis késéssel Latorcai János, az ülés KDNP-s levezető elnöke is észlelte, és emiatt félbeszakította a képviselő felszólalását.
Sajnos a karzaton rendzavarás történt. Olyanok jelentek meg, akik politikai demonstrációt tartanak
– mondta Latorcai János, mire néhány képviselő megtapsolta a tiltakozó pedagógusokat.
Ezután a levezető elnök arra szólította fel az ellenzéki képviselőket, hogy ne tapsoljanak a rendbontóknak, és felfüggesztette az ülést. „Soha a Házban a karzat nem nyilváníthatott véleményt, ezért kénytelen vagyok addig szünetet tartani, amíg a karzatról a zavarkeltők távoznak” – mondta a levezető elnök.
Ezt követően a pedagógusok ismét megfordultak, hogy látható legyen a hátukon a felirat, és közben az Országgyűlés alkalmazottai is segítséget hívtak (legalábbis a videón az látható, hogy egyikük egy telekommunikációs eszközön beszélt valakikkel, vélhetően az Országgyűlési Őrség tagjaival).
Forrás: index.hu