Bodnár Mihály értesítése alapján: Fekete bárányok Drávaszentesen

Születőben az új rackageneráció. Már majdnem 130-an vannak, de még nincs vége az elléseknek az állattartó telepen.

A racka ma is őrzi az ősei – a vadjuhok – tulajdonságait, amelyek a népvándorlás során a honfoglaló magyarokkal juthattak el a Kárpát-medencébe. „A racka szépen göndörödő bunda-fürtjei és a hosszú, V alakban pödrött szarva a magyar pásztorok jó ízlését és állattenyésztési tudását dicsérik” – fogalmaz a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a Facebook-oldalán.

A faj egyedei alapvetően bizalmatlanok, idegesek, de egyes példányok kezesnek számítanak – ők vezérszerepet töltenek be a nyájban. A rackák bőréből készítették egykor a bekecset, a subát és a ködmönt, szép, hímzett mintákkal. Gyapjuk szűrök és takarók alapanyaga volt.

A drávaszentesi állattartótelepen az elmúlt hetekben közel 130 rackabárány született, és még várhatóak további ellések. Mint írják, tavasszal körülbelül 140 bárányt lehet majd az anyukkal együtt kihajtani a Darányi Borókásba.

Forrás: agrotrend.hu / Turista Magazin