
„Örömforrásunk a víz!”
Iskolánk, a Somssich Antal Általános Iskola három csapattal nevezett a BISEL versenyre. Az elmúlt év tapasztalatai alapján és diákjaink érdeklődése is arra ösztönzött bennünket, hogy induljunk idén is.
A tanulókkal és nevelőkkel úgy döntöttünk, hogy a mintavételeket, közösen végezzük el. A közös munka nagyon jó hangulatban telt.
A vizsgált patakunk a Kiskomáromi csatorna, melyet felénk Mosó pataknak hívnak.
A helyszíni vizsgálatok nagyon tetszettek a tanulóknak.
A vizsgálatokat kiegészítettük a víz- és környezetünk védelmével kapcsolatos programokkal.
Ezzel hagyományt szeretnénk teremteni. Fel szeretnénk hívni környezetünk figyelmét arra, hogy milyen fontos a környezetvédelem és patakunk tisztasága.
Az ősz folyamán megtartott programok után még két fordulón kellett a csapatoknak megfelelnie.
A második fordulóban egy feladatlapot töltöttünk ki.
A harmadik forduló keretében öröm-bánat térkép készítése volt a feladat, mely sok fejtörést okozott számunkra, de a gyerekek felkészítő pedagógusaik segítségével elkészítették a Mosó és környékének térképét a megadott szempontok alapján.
A fordulók és a megtartott programok alapján iskolánk mindhárom csapata bejutott az országos döntőbe, ahol újabb feladat várt ránk. A döntőbe 13 csapat jutott be.
A döntőt, 2019. március 28.-án Budapesten, a Vajdahunyad várában rendezték meg. A csapatok csodaszép környezetben mérhették össze tudásukat.
A döntőben az öröm-bánat térképről kellett egy 10 perces prezentációt tartani, ahol az ötletességet, kreativitást, előadásmódot és tudományosságot is értékelték.
A verseny alatt szerzett pontok alapján alakult ki a verseny sorrendje.
Iskolánk csapatai nagyon szépen szerepeltek.
A díjakat László Tibor Zoltán, az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára, és Lükőné Örsi Gabriella, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár könyvtári főigazgató-helyettese adta át a résztvevőknek.
Iskolánk csapatai a következő díjakat vehették át:
A Mosó parti mosolygósok csapata II. helyezést ért el, melynek tagjai: Bogdán László, Gerencsér József, Horváth Annamária, Molnár Gréta. Felkészítő tanáruk: Dr. Baloghné Nagy Katalin.
A Vízőrzők és Vizi búvárok csapata oklevélben részesült.
A Vízőrző csapat tagjai: Ács Arnold, Bogdán Éva, Bogdán György, Pleyer Asarah. Felkészítő tanáruk: Partiné Birnbauer Katalin.
A Vizi búvárok csapat tagjai: Bogdán Attila, Korpádi János, Gerencsér Zoltán, Marci Kristóf. Felkészítő tanáruk: Bedenek Gábor.
A vízi búvárok csapatának prezentációját különdíjjal jutalmazták.
A Somssich Antal Általános Iskola is külön díjat kapott, mivel eredményesen szerepelt mindhárom csapata.
Büszkék vagyunk tanulóinkra, mert példamutatóan szerepeltek.
(Forrás: Szakáll Tibor igazgató)