Beszélgessünk… lakossági fórumot tartottak a Lencsési lakótelepen

Fotó: behir.hu

„Abban bízunk, hogy nem csak Békéscsabán, de az országban nagyon sok helyen nyer a Fidesz, mert ez a Kárpát-medence magyarságának elemi érdeke” – hangzott el azon a rendezvényen, amelyen a kormánypárt helyi országgyűlési képviselőjelöltje, Herczeg Tamás mutatkozott be.

Péntek délután Békéscsabán a Lencsési könyvtárban a lakótelepen élőknek mutatta be Tímár Ella önkormányzati képviselő, dr. Ferenczi Attila városi Fidesz-frakcióvezető és Hanó Miklós alpolgármester, választókerületi elnök Herczeg Tamást, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjét. A” Beszélgessünk…” programsorozat újabb állomásán közel negyvenen voltak kíváncsiak a politikus céljaira, terveire. A bemutatkozás során elhangzott, hogy Herczeg Tamás nem csak a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese, városi tanácsnok, de címzetes főiskolai docens és szociológiai tanulmányok szerzője, és költő is.

Dr. Ferenczi Attila kiemelte, sokan támadják a kormányt az egészségüggyel kapcsolatban, de szerinte arról már elfelejtenek beszélni, hogy 2002. és 2010. között nem emelkedett az orvosok bére. Ahogy mondta az elmúlt nyolc évben viszont 80 százalékkal nőttek az orvosi fizetések. A helyi ügyekkel kapcsolatban elhangzott, hogy nem áll túl jól a város költségvetése, ezért véleményük szerint nagyon fontos, hogy április 8. után olyan képviselője legyen a választókerületnek, aki képes az itt élők érdekeinek hatékony képviseletére.

Herczeg Tamás a Lencsési lakóteleppel kapcsolatban úgy fogalmazott, egy élhető hely, már-már város a városban. A területen található közösségi ház, orvosi rendelő, sportolási lehetőség, könyvtár, tehát nagyon sok olyan intézmény, amely közösségeket formálhat és szerethetővé teszi a lakótelepet. A közeljövő céljai között említette a Fövenyes utcai ifjúsági garzon bővítését egy újabb épület megépítésével, illetve az évek óta üresen álló, korábbi Ruhaipari szakközépiskola ingatlanjának hasznosítását is. (behir.hu)