Bernard Guetta: Emmanuel Macron szerint Orbán Viktor az egyik legokosabb, ha nem a legokosabb európai vezető

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

A balliberálisok láthatólag nem tudnak mit kezdeni, ha szembe találják magukat egy határozott, országát, nemzetét képviselő politikussal. A Polgári Kisgazdák nagyra értékelik azt a tényt, hogy Magyarország jelenleg meghatározóan vesz részt az európai politikában. (egy polgári kisgazda)

Emmanuel Macron az egyik legokosabb, ha nem a legokosabb európai vezetőnek tartja Orbán Viktort, s az sem mellékes, hogy kettejük között van politikai értelemben vett „kémia” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bernard Guetta. A francia EP-képviselő a magyar miniszterelnök és a francia államfő közötti kapcsolatot úgy jellemezte: bár teljesen ellentétes álláspontot képviselnek a liberalizmus, illetve illiberalizmus kérdésében, számos európai ügy összeköti őket. A magyar miniszterelnökről a baloldali képviselő elmondta azt is: Orbán Viktor tisztában van azzal, hogy a Donald Trump irányította Egyesült Államok már nem Európa sziklaszilárd szövetségese.

„Meglep, mennyire máshogy beszélnek az önkormányzati választások után a magyar barátaim, mint másfél éve, mikor a könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Akkor fásultak voltak, arra készültek, hogy Orbán még ötven évig hatalomban lesz. Most felélénkültek” – nyilatkozta az Index EUrologus blogjának Bernard Guetta. „Rengeteg politikai tehetséggel megáldva Orbán előnyt tudott kovácsolni a magyar helyzet sajátosságaiból. Abból, hogy elképesztően mély társadalmi elégedetlenség és az az érzés, hogy gazdaságpolitika csak a felső körök érdekeit szolgálja” – mondta, és hozzátette: „Orbán kitalálta és népszerűsítette az illiberalizmus szót, és megindította a hadjáratot a liberalizmus ellen. Teljesen összekeveri a közgazdasági neoliberalizmus fogalmát a politikai liberalizmussal, és ebben rejlik a tragédia”. Szerinte Orbán Viktor „összes nacionalista, Brüsszel-ellenes kijelentése a demagógia tiszta esszenciája. Ugyanakkor nagyon okos ember, aki képes felmérni azt, hogy az amerikai védelmi ernyő véget ért, és az európai államoknak igazi szüksége van a közös védelempolitikára – tette hozzá.

INDEX.HU, MAGYAR NEMZET