
Somogyváron a látogatóközpontban interaktív kiállítás nyílt meg a Somogyvári Bencés Apátság történetéről és az alapító Szent László királyról. A kiállítás helyszínén rendkívüli tárlatvezetéssel, a kisebbeknek középkori játékokkal, tematikus feladványokkal kínálnak programot. (Forrás: hirbalaton.hu)
Somogyvár: Bencés Apátság. – A kép forrása: studhist.blog.hu
Somogyváron a Szent László király által 1091-ben alapított Bencés Apátság nemzeti emlékhely. A lovagkirály francia szerzeteseket telepített itt le, és ezzel erősítette a keresztény Magyarország európaiságát. A monostor a középkori Magyar Királyság egyik legjelentősebb építménye volt. A Somogyvári Bencés Apátság Szent László emlékhelyének látogatóközponttá történő fejlesztése az Európai Unió és Magyarország Kormányának támogatásával indult el 2012 őszén. A látogatóközpontot 2015. december 9-én adták át a nagyközönségnek. A beruházással a környezet is megújult, gyümölcsfákkal, több ezer szőlőtőkével, levendulaültetvénnyel vették körül a tájba harmonikusan illeszkedő épületet, ahonnét kiépített út vezet a romkertbe. (Forrás: programturizmus.hu)
Molnár László, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei szervezetének az elnöke, felszentelt római katolikus diakónus: keresztény kultúránk szellemi alapjait megőrizni kötelességünk. Az elkövetkező generációk csak erre tudják felépíteni a biztos jövőjüket Magyarországon és szerte Európában. Erről fog szólni a május 26-án, jövő vasárnap sorra kerülő európai parlamenti választás is. Mindenki menjen el szavazni. – Egyetlen ésszerű megoldás: a Fidesz-KDNP listára egy IGEN szavazat! (KPE)
Szövegközi kép: Molnár László római katolikus diakónus, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: kpe.hu