Belügyminiszter: A rendőrséghez lehet majd panasszal fordulni az iskolaőrökkel szemben

Fotó vehir.hu

Az, akinek az iskolaőr intézkedése, annak elmulasztása, vagy kényszerítő eszköz alkalmazása az alapvető jogát sértette, a rendőrséghez fordulhat panasszal – derült ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából, amit Oláh Lajos DK-s országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott. A sértett a rendőrségi panaszon túl kérheti, hogy az alapvető jogok biztosa vizsgálja az ügyét, amit majd az országos rendőrfőkapitány bírál el – ismerteti a hvg.hu.

Július 30-ig 1409 fő jelentkezett a rendőrség által meghirdetett pályázatra, augusztus 3-án pedig 497 fő kezdte meg a képzést – írta az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Narancs megkeresésére. Az ORFK tájékoztatása szerint az iskolaőrök feladataikat vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben fogják ellátni, a munkabér mellé pedig jár évente 200 ezer forintos cafeteria, valamint a munkába járás költségtérítése is.

HVG.HU, MAGYAR NARANCS