Békés megyét érintő együttműködésekről is tárgyaltak Tusnádfürdőn

Fotó: beol.hu

Békés megyei képviselők is részt vettek a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén az erdélyi Tusnádfürdőn.

A szabadegyetem általában  jó lehetőséget kínál arra, hogy a politikusok kötetlenebbül tudjanak tárgyalni egymással. Herczeg Tamás elmondta: családjával évek óta rendszeresen jár a tusványosi szabadegyetemre. Most először mint országgyűlési képviselő is rész vett találkozón, így egyeztet a Békéscsabát és környékét érintő témákról. Megbeszéléseket folytatott például  a szabadkígyósi kastély fejlesztéséről, a civil szervezetekkel történő együttműködésről, a befektetési lehetőségekről és az augusztus 20-i programokról.

A Békés megyei települések nagy többsége Székelyföldön rendelkezik testvértelepüléssel. A tusványosi szabadegyetem adta lehetőséget a megyei önkormányzat is kihasználja arra, hogy ezeket a kapcsolatokat tovább építse – fogalmazott Zalai Mihály, a közgyűlés elnöke. A Magyar Teátrumi Társaság sátrában csabai kolbásszal és a megye pálinkájával kínálták a vendégeket.

A kóstolón részt vett többek között Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke is,  akivel – mint azt Zalai Mihály elmondta – a Székelyföld és Békés megye közötti turisztikai együttműködésről is tárgyaltak.

(behir.hu)