Békés megyében küzdenek a szenvedélybetegségek ellen

Fotó: addictus - Blog.hu
A Békés megyeiek egészségi állapota is terítékre került­ a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén. Továbbra is a ­vezető halálokok között szerepelnek a keringési rendszer betegségei, valamint a daganatos megbetegedések – pedig megfelelő életvitellel megelőzhetők lennének.

A születéskor várható élettartam a férfiaknál 71,51 év, a nőknél pedig 78,54 év, miközben az országos átlag ennél valamivel több – derült ki a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának tájékoztatásából. Továbbra is vezető haláloknak számítanak a keringési rendszer betegségei: az erősebbik nemnél 51, a gyengébbik nemnél 60 százalékos arányban. Második helyen állnak a daganatos megbetegedések 27 és 23 százalékkal.

Ki kell ugyanakkor emelni, hogy a korai, azaz 65 év alatti halálozásokért komolyabb arányban felelnek a daganatos megbetegedések, a nők felét, a férfiak harmadát a rák viszi el. Pedig – a jelenlegi orvostudományi ismeretek szerint – azok jelentős hányada elkerülhető lenne, ha tízből heten részt vennének az elérhető és felkínált szűrővizsgálatokon.

A 15 és 64 év közötti férfiakat és nőket elsősorban a légcső, a hörgő és a tüdő rosszindulatú daganata érinti; majd ezt követi a férfiaknál az ajak, a szájüreg és a garat, a nőknél pedig az emlő rosszindulatú daganata; megelőzve a vastagbél és a végbél rosszindulatú daganatát.

A megelőzés fontosságát hangsúlyozta dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella. Fotó: Zentai Péter/BMÖ

A korai halálozásért a keringési rendszer betegségei – mint az ischémiás szívbetegségek, a magas vérnyomás és agyérbetegségek, a heveny szívizomelhalás – is jelentős mértékben felelősek. Pedig ezek kockázata megfelelő életvitellel, egészség-magatartással, tehát megfelelő táplálkozással, fizikai aktivitással, a cigaretta és az alkohol visszaszorításával, kezelt betegségekkel mérsékelhető lenne.

Következzenek a számok! A 2011 és 2015 közötti időszakban elhunyt férfiak 20 százalékának, a nők 15 százalékának halála elsődleges megelőzéssel befolyásolható, elkerülhető lett volna. Minden harmadik férfi és nő egészségügyi ellátással menthető lett volna. Az alkoholfogyasztással függött össze minden ötödik férfi és minden kilencedik nő korai halála. A korai halálozás a férfiak 50 százalékánál, a nők 40 százalékánál összefüggésbe hozható a dohányzással is.

– Megfelelő információkat kell átadni az embereknek, hogy miként őrizhetik meg egészségüket – mondta dr. ­Gaálné dr. Maráczi Gabriella, a népegészségügyi főosztály vezetőhelyettese. Azt, hogy ki meddig él, részben meghatározza a genetika és a környezet, de 40 százalékban az, hogy milyen életmódot folytat.

Zalai Mihály, a megyegyűlés elnöke is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nem megfelelő életmód problémákat okoz. Aláhúzta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként több településen építenek vagy újítanak fel orvosi rendelőket, a megyei önkormányzat ebben vállal közreműködő szerepet. Kiemelte: a foglalkoztatásban szintén vannak előrelépések, az emberek egészségi állapotára is hat, hogy dolgoznak-e vagy sem.

Az iskolai büféket is ellenőrizték
A megyei közgyűlés elé került beszámolóban több érdekesség is helyet kapott.

Többek között az, hogy a járási népegészségügyi osztályok munkatársai ellenőrizték a Békés megyében található, nagyjából 60 iskolai büfét. Azok háromnegyedében úgymond határozati intézkedésre volt szükség, mivel olyan termékeket kínáltak, amelyek a népegészségügyi termékadó hatálya alá tartoznak. Cukros üdítőt 44 büfében találtak a szakemberek, az előző vizsgálatokhoz képest viszont javulás, hogy 15 iskolabüfé nem árusít ilyen termékeket. Tejet, tejterméket 38 helyen, friss gyümölcsöt az iskolabüfék felében lehetett vásárolni.

A népegészségügyi főosztály a Gyulai úton, 21,5 méter magasságban pollencsapdát működtet, monitorozzák a légköri allergéneket, 32 növény- és négy gombafajt. Tehát korszerű technológiával előre jelzik a levegő pollenszennyezettségét, hogy mérsékelhessék az allergiás tüneteket, panaszokat. A pollen-előrejelzés rövid, közép- és hosszú távra készül, illetve riasztást is ki lehet adni.

(beol.hu, Licska Balázs)

Várfi András a KPE választókerületi vezetője, a Békés megyei Közgyűlés alelnöke szerint Békés megyében küzdenek a szenvedélybetegségek ellen.