Befagyasztotta az áram árát Szlovákia

Forrás Shutterstock

A gáz viszont drágul, 15 százalékkal, ugyanennyivel a távfűtés is.

Északi szomszédunknál az áram lakossági árának befagyasztásáról döntött Eduard Heger kormánya. A gáz viszont 15 százalékkal drágul. A kabinet intézkedése nélkül a szlovákiai háztartásoknak 2023-ban az elektromos áram árának 380 százalékos emelkedésével, a gáz árának pedig 225 százalékos emelkedésével kellene számolniuk.

 „Nem változik jövőre a lakossági áram ára Szlovákiában, a gáz 15 százalékkal drágul, várhatóan szintén 15 százalékkal drágul a távfűtés” – jelentette be Eduard Heger szlovák kormányfő. „2023-ban stabil marad az áram ára, és nem változik 2022-höz képest” – mondta a miniszterelnök, aki szerint a szlovákiai háztartások országos szinten mintegy 6 milliárd euróval többet fizetnének áram- és gázszükségletük ellátásáért. Hozzátette, hogy ha a háztartásoknak a szabályozott árak szerint kellene fizetniük, 380 százalékos lenne a növekedés a villanynál, a gáznál pedig az árszabályozási hivatal számításai szerint 225 százalék, de ehelyett csak 15 százalék lesz. A kormányfő bejelentése szerint a központi távhőszolgáltatásra is érvényes az átlagosan 15 százalékos áremelés.

Igor Matovič pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az energiapiacokon történelmi mértékűek az áremelkedések, és

egész Európában egyedi, hogy Szlovákiában az idei szinten marad a villamos energia ára.

Emlékeztetett arra is, hogy a kormány februárban ígéretet tett, memorandumot ír alá a Szlovák Villamos Művekkel és két évig nem emelkedik az áram ára. A kormány annak ellenére döntött úgy, hogy fenntartja a jelenlegi árakat, hogy folyamatosan emelkednek az áramszolgáltatási díjak. A 15 százalékos gázáremelést Matovič azzal indokolta, hogy takarékoskodásra akarnak ösztönözni. „Ha 15 százalékot megtakarítunk a gázfogyasztásnál és a távfűtésnél, ugyanannyit fogunk fizetni, mint idén” – tette hozzá a pénzügyminiszter, aki szerint a lakossági árakat egyrészt a memorandumnak, másrészt az energiaszolgáltatóknak nyújtott állami támogatásnak köszönhetően sikerült szinten tartania a kormánynak.

Milan Krajniak munka- és szociálisügyi miniszter részletezte, hogy az egyes háztartások mekkora emelésre számítsanak.

  • A központi távhőszolgáltatásra kapcsolódó háztartások havi 12 euróval – vagyis megközelítőleg ötezer forinttal – fizetnek többet.
  • 19 euróval – tehát 7 800 forinttal – emelkednek a kiadások azokban a családi házakban, ahol gázzal fűtenek és a víz melegítésére is gázt használnak.
  • A lakásokban havi 8 euróval – azaz 3 300 forinttal – kerül többe a gázzal való fűtés és a víz melegítése.

Eduard Heger kormányfő közölte, hogy az energiaszolgáltatók dotációját már belekalkulálták a jövő évi állami költségvetés tervezetébe, ezért ez nem növeli a tervezett hiányt. A kormány múlt csütörtökön jóváhagyta az általános gazdasági érdekekről szóló szabályozást, amely előírja a gázszolgáltatás legfeljebb 15 százalékos emelését. Zuzana Čaputová államfő múlt kedden a pozsonyi parlamentben elmondott országértékelő beszédében viszont úgy fogalmazott, hogy egyes háztartásokat még a kompenzációt követően is mélyszegénység fog fenyegetni. Azt tartaná helyénvalónak, ha ezeknek a csoportoknak célzott támogatás formájában segítenének a válság megoldásában.

Forrás: infostart.hu

https://infostart.hu/tudositoink/2022/12/04/befagyasztotta-az-aram-arat-szlovakia