Beer Miklós: Kialakulhat egy „romaország”

Fotó Katolikus Válasz

Beer Miklós püspök Úr azok közé a jelentős egyházi személyiségek közé tartozik, akik leegyszerűsítve megosztó személyiségnek szoktak nevezni. Előre kívánom bocsájtani, hogy fontos személyiség nem is lehet más, csak megosztó. Ha igazán fontos dolgokról beszélünk, akkor kialakul a támogatók, az ellenzők és sajnos a gyűlölködők csoportja. Beer Miklós püspök Úr társadalmi kérdésekről, de a hit gyakorlásával kapcsolatos és a gondolkodó embert gyakran foglalkoztató kérdésekben korától teljesen függetlenül egyéni és a jövőt kutató megnyilvánulásai vannak. Ezért nem csoda, hogy körülötte kialakult mind a három tábor.

Felhívom a figyelmét kisgazda társaimnak, hogy a püspök Úrtól megjelent három kis életrajzi füzet, amelyben olyan gondolatok vannak, amelyeket az én ifjúságom idején kimondani is eretnekségnek számított. Pedig nem azok. A füzeteket érdemes elolvasni, és azoknak, akiket érdekel a lélek és a hit világa bizonyosan állíthatom, hogy elgondolkodtatók lesznek.

Ami a cigánykérdést, romakérdést illeti: az a világ, ahonnan a kisgazda mozgalom származik, évszázadok óta együtt élt, egy településen, – mégha azon belül elkülönülten is – a cigány közösséggel. Ismerjük a gondolkodás, a sok évszázados szokások átalakításának roppant nehézségeit. A jobbágysorból önmagukat polgárrá felküzdő paraszt emberek saját sorsukon keresztül tanulták meg, hogy minden segítség és lehetőség csak annyit ér, amennyit a kedvezményezettek valóban ki is akarnak használni. Csak nem mellesleg, de meg kell jegyezni, hogy a magyar parasztág felemelkedése a saját kemény küzdelme árán valósulhatott meg. A kérdés csak az, hogy mára tényleg megvalósult? TKB

Beer Miklós váci megyéspüspök a Klubrádióban arról beszélt: egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget, kialakulhat egy „romaország” is. Közölte: egyetért Székely János szombathelyi püspökkel, aki a napokban a hazai cigányság helyzetével kapcsolatban többek közt úgy fogalmazott: új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk. Beer szerint még az állami koncepció is hiányzik. KLUBRADIO.HU, INDEX.HU, 24.HU