Bár igazságtalannak tartjuk, mégis jogszerűen járunk el /Az állam kifizeti a gyöngyöspatai kártérítést

Fotó: Shutterstock

A gyöngyöspatai kártérítésre vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely miniszter csütörtöki tájékoztatóján úgy reagált: ebben az esetben az állammal szemben is érvényesíthető a követelés. Jelezte: az állam egy jogerős ítéletben rögzített kötelezettségének akkor is eleget fog tenni, ha azzal „nem értünk egyet és mindenki számára károsnak tartjuk”.

A Parlament Törvényalkotási bizottságának csütörtöki ülésén vita alakult ki a fideszes Horváth László által kezdeményezett – és a testület által is megszavazott – módosításról, amely előírná, hogy a gyöngyöspatai ügyhöz hasonló esetekben a bíróság sérelemdíj helyett oktatási szolgáltatást állapítson meg. Többek között a DK-s Arató Gergely kifogásolta ezt, mondván, az kiveszi a bíróság kezéből a jogot annak mérlegelésére, hogy egy személyiségi jogi sérelem orvoslására mit tart szükségesnek. Horváth László erre úgy reflektált: a módosítást az indította, hogy ne lehessen a gyöngyöspataihoz hasonló pert tervezni, szervezni, mert a döntés szerinte „elkerülte az igazságot”, bár jogszerű volt.

MTI