Balog Zoltán: Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Új fejezet kezdődhet a magyar-német kapcsolatokban; Németország a visegrádi négyek országcsoporttal együtt képviselheti azt az Európának stabilitást biztosító megközelítést, amely egyértelmű igent mond a külső határok védelmére, és alapvetően nemet mond a migrációra – hangsúlyozta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos a németországi Stuttgartban. Balog az MTI-nek telefonon nyilatkozva közölte, hogy a határnyitás közelgő 30. évfordulója alkalmából a Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány közreműködésével Szakítás helyett találkozás – Páneurópai piknik 3.0 címmel csütörtökön rendezett pódiumbeszélgetésen kiemelte: nem szabad hagyni, hogy tönkretegyék az évezredes magyar-német barátságot, amelyben voltak nehéz időszakok, de sok nagyon jó korszak is helyet kapott.

Hozzátette, hogy a csaknem négyszáz fős hallgatóság előtt tartott beszélgetésen Guido Wolf CDU-s politikus köszönetet mondott a határnyitásért és aláhúzta: meg kell tanulni új módon, partnerként beszélni egymással, és sokkal jobban oda kell figyelni az Európai Unióhoz a kommunizmus vége után csatlakozott országokra. MTI