Balog Zoltán 40 + 10 = pünkösd

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A keresztény élet rendjét évszázadokon keresztül meghatározta az erkölcsi parancsok mellett az egyházi év rendje is. Azok számára, akik ebben a rendben találják meg életük összetartó erejét, ez a szerkezet ma is érvényes. Minden ünnepnek saját helye, üzenete volt és van, amely a közös­séghez és benne személyesen minden emberhez szól. Az ünnep helye kettős: Isten és ember közös történetében Isten cselekedeteinek legfontosabb állomásait jelöli, miközben minden ember személyes életére kínálja fel ezeket az állomásokat mint egyszerre időszerű és mindenkor érvényes azonosulási pontokat. Ezekben az ember megtalálhatja élethelyzetének mélyebb és magasabb értelmét. Nagypénteken Jézus halálára emlékezünk, rádöbbenünk az áldozatra, és keressük az értelmét. Így van ez kétezer év óta.

Ebből az ünnepből – hiszen miért is ne lehetne ünnep az az emléknap, amely a fogságba esett ember szabadulásának döntő eseménye – akkor is erőt meríthetünk, amikor saját veszteségünk nagypéntekét éljük át. Lehet, hogy a naptár mást mutat, de a mi életünkben nagypéntek van: gyász, szenvedés, megsemmisülés. Nagyszombat teljes csöndje a nagy, isteni tettre készülést jelenti, amikor a halál árnyéka völgyéből, a pokol birodalmából Isten kihozza Fiát. Krisztus feltámadásában, a halál felett az élet győzelmében pedig ott az ember végső reménye, hogy nem a nyitott sírgödör az utolsó állomás. Addig is milyen jó meglátni saját reményvesztett helyzeteink feltámadását, az újrakezdést Krisztus feltámadásában!

Forrás: mandiner.hu, Balog Zoltán