Babis: A Visegrádi Négyek gyengítése nagy hiba

Andrej Babis cseh miniszterelnök. - A kép forrása: zoom.hu

A Cseh Köztársaságnak arra kellene törekednie, hogy enyhítse a Magyarország és Lengyelország között fennálló feszültségeket, nyilatkozta Andrej Babis korábbi cseh kormányfő a Magyar Hírlapnak. Brüsszel és a nemzetállamok közötti kapcsolatról a Visegrádi Négyek helyzetéről, valamint a budapesti Konzervatív Politikai Akció Konferencia, vagyis a CPAC fontosságáról is beszélt Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök a Magyar Hírlapnak adott interjújában. 

A politikus elmondta, hogy többek között azért is vesz részt az idei budapesti CPAC-en, hogy „információkat szerezzen régi barátaitól, valamint, hogy új kapcsolatok építsen ki”. Kiemelte, hogy

„nem kell mindennel egyetértenem, ami a konferencián elhangzik, de a politikai viták során mindig fontos, hogy eszmét cseréljünk,

és találkozzunk különböző véleményeket képviselő emberekkel”. Hozzátette, fontos kapcsolatokat kiépíteni a tengerentúli partnerekkel is, ugyanakkor rengeteg munka van Európában, amire összpontosítani kell. A következő próbatétel a jövőre esedékes európai parlamenti választás lesz.

Azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi cseh kormány elutasítja a Visegrádi Négyek szoros együttműködését elmondta,

„a V4-ek gyengítése nagy hiba, egy olyan hiba, amely negatívan fogja érinti Csehországot, még jóval azután is, hogy megbukik ez a kormány”.

Véleménye szerint a V4 országok együttesen az EU-nak és intézményeinek egy nagy tagállama lehetne. Leszögezte, amennyiben az pártja, az ANO kormányra kerül, a V4-ek egységének visszaállítása programjának élén fog szerepelni.

Babis szerint jelenleg a Visegrádi Négyek fő problémáját a Lengyelország és Magyarország közötti feszültség jelenti, ezért a Cseh Köztársaságnak törekednie kellene arra, hogy enyhítse ezeket a feszültségeket.

Hozzátette, szinte biztos benne, hogy az újabb és újabb kihívások a visegrádi együttműködés a jövőben újra erősödni fog.  Magyarországnak, Lengyelországnak, Szlovákiának és Csehországnak sok közös érdeke van, ezért természetes szövetségesek – fogalmazott. Majd hozzátette, sajnálatos, hogy ezt a jelenlegi cseh kormányból senki sem veszi észre.

A cseh belpolitikai helyzetről elmondta, hogy az ország legsúlyosabb problémája, hogy

„az ország kormánya teljesen alkalmatlan feladata ellátására. Az öt apró politikai párt kormánykoalíciója másfél éves hivatali ideje alatt nem tett semmit a hazájáért, és megszegte minden választási ígéretét, csak a szponzorairól gondoskodott. Nem csoda, hogy az emberek” – fogalmazott.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20230502_andrej_%20babis_a_visegradi_negyek_interju_cpac