
A Hableány keddi kiemelésekor talált négy holttest mindegyikét azonosították: két dél-koreai nőt, a hajó magyar kapitányát és egy dél-koreai kislányt, aki a tragédia egyetlen gyermekáldozata – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Mint közölték: befejezték a Dunából kedden kiemelt Hableány sétahajó szemléjét, amelynek során újabb holttest nem került elő. Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója korábban a Belügyminisztériumban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón közölte: a hajóban vastag iszapréteget találtak, amely akár holttesteket is rejthet. Ugyanakkor ha nem találnak senkit a hajóban, akkor valószínűleg az ütközéskor zuhantak ki a járműből, ezért a Belügyminisztérium megkettőzte az eltűntek kutatásában részt vevő erőket a Duna mentén. A sajtótájékoztatón Szong Szongun dél-koreai katonai attasé köszönetet mondott a magyar hatóságoknak, civil szervezeteknek, a technikai, emberi segítséget nyújtó norvég, osztrák, cseh, szlovák szerveknek, civileknek és a Magyarországon lévő dél-koreaiaknak, akik részt vettek a mentésben.
A Dunai Vízirendészeti kapitányság munkatársai szerdán késő délután a Duna Bölcske és Madocsa közötti szakaszán a vízből egy férfi holttestét emelték ki – számolt be csütörtök reggel a rendőrség, hozzátéve: a holttest azonosítása megtörtént, az eddig eltűntként keresett férfi a 2019. május 29-én történt dunai hajóbaleset áldozata.
Meghozta másodfokú, jogerős döntését a dunai hajóbaleset meggyanúsított hajóskapitánya ügyében a Fővárosi Törvényszék, melynek értelmében a dunai hajóbaleset meggyanúsított hajóskapitánya 15 millió forint ellenében kiszabadulhat az őrizetből, de Budapestet nem hagyhatja el. A törvényszék szerdai közleménye szerint az elsőfokú ítéleten csak annyiban változtattak, hogy az óvadék letétele esetén a kapitány köteles hetente kétszer a nyomozást végző hatóságnál személyesen jelentkezni. Az Index úgy tudja: a Fővárosi Törvényszék döntését követően az ukrán hajóskapitány óvadékát elutalták a bíróságnak, amely leghamarabb csütörtökön érkezik meg a bíróság gazdasági hivatalába. Ezután a nyomozati bíró jelzi majd a büntetés-végrehajtási intézetnek, hogy Jurij C. lábbilinccsel szabadlábra kerülhet. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője szerint az ügyészség a telefonos adattörlésre vonatkozó bizonyíték miatt is indokoltnak tartotta a férfi letartóztatását, ezt a fellebbezésben hangsúlyozták is, és emiatt az óvadékot mint lehetőséget, ki kellett volna zárni. Szabó József, a törvényszék szóvivője viszont azt mondta: a bíróság egyelőre nem mérlegelte a bizonyítékokat, feltételezésekre pedig nem lehet a letartóztatást alapozni.
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szeretné mihamarabb hivatalosan is rendszerbe állítani az első dunai sürgősségi mentőhajót, amelyet először a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó mentésénél vetettek be – közölte Bagyó Sándor, a szakszolgálat elnöke az M1 szerdai adásában, kiemelve: a tragédia csak megerősítette a dunai vízimentés fejlesztésének szükségességét.
Lezajlott a BKV hajóinak biztonságtechnikai felülvizsgálata, melyet a Hableány balesete után rendeltek el – nyilatkozta az Indexnek Bolla Tibor vezérigazgató. Közölte: a rendkívüli ellenőrzésen a felszerelést rendben találták, a feltárt kisebb biztonságtechnikai problémákat 8 hajón kijavították az üzemeltetők, két hajó azonban nem állhat addig forgalomba, amíg főleg a motor füstölésével kapcsolatos gondokat nem orvosolják, egy hajó pedig eleve a javítódokkban volt. Bolla Tibor kitért arra is: a BKV nem saját maga működteti a hajókat, három különböző társaságnak adták ki üzemeltetésre, a működtetés mellett a karbantartás is ezeknek a cégeknek a felelőssége. A baleset után felhívták az összes cég figyelmét, hogy fokozottan figyeljenek a biztonsági szempontokra. Az Index arról is ír: a BKV-flotta öreg, elavult, 40-50 éves hajókból áll, a járművek több mint fele egymotoros, ami gyengébb, mint az unió nagyvárosaiban megkövetelt kétmotoros hajók, ráadásul problémát okozhat, ha leáll a motorjuk.
A Magyar Narancs Horváth Imrét, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkárát kérdezte a fővárosi vízi közlekedés szabályozottságával kapcsolatban, aki a lapnak úgy válaszolt: „A szabályozás jó, csak be kellene tartani. Ez viszont a rendőrség feladata”. Szerinte ezt jól bizonyítja az is, hogy alig volt baleset a folyón, súlyosabb tragédia pedig a mostanit megelőzően évtizedek óta nem történt.
A Jobbik parlamenti eseti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a dunai hajóbaleset ügyében – jelentette be Lukács László György, a párt frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján. A bizottság felállításának szükségességét azzal indokolta: a jogalkotónak érdemben meg kell vizsgálnia a katasztrófához vezető körülményeket, és le kell vonnia az ezekből származó következtetéseket. Pártja nevében köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek, és azt javasolta, hogy részesüljenek a legmagasabb állami kitüntetésben, a Magyar Érdemrend elismerésben. MTI, INDEX.HU, HVG.HU, MAGYAR NARANCS