Az újraindítás költségvetése – 2022

Fotó orientpress.hu

Varga Mihály pénzügyminiszter már május legelején a Parlament elé terjesztette a több száz / pontosan 324 /oldalból álló 2022.évi költségvetést. Gondolom évről-évre ismétlem önmagamat, de igen ritka és megbecsülendő, hogy Magyarországon  – más államoktól eltérően – ilyen korán foglalkoznak a következő év költségvetésével. Ez különösen igaz most, amikor a vírus okozta válság miatt  könnyen okot találhattak volna a későbbi beadásra.

A tervezet által kijelölt célok:

– a gazdaság újraindítása

– a családok támogatása

– a 13. havi nyugdíj visszaépítése

– a 25 év alatti fiatalok adómentessége

– a munkáltatói adóterhek további csökkentése

– a munkahelyteremtéshez, illetve a beruházások támogatásához szükséges források biztosítása.

A tervezet szerint 7308 milliárd forint jut a gazdaságra, az egészségügyre 2884 milliárd forint, 769 milliárddal több,mint idén.

Az államháztartás központi alrendszerének 2022. évi kiadási főösszege  28 505 209,9 millió forint, bevételi főösszege  25 352 556,9 millió forint.

Hosszas országgyűlési tárgyalások várhatók, de remény van arra, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint még a nyár folyamán elfogadásra kerül majd a 2022-es költségvetés.

A Polgári Kisgazdák a kiszámítható tervezés híveiként elismeréssel üdvözlik a költségvetés időben történő elkészítését és várható elfogadását.

 

Dr. Bakos Zoltán

KPE szakértő