Az őstermelő és az adóbevallás

Fotós: Bach Máté

A hivatal összefoglalóval segít, feladat azonban adódhat az érintetteknek.

Nem árt figyelniük az őstermelőknek személyi jövedelemadójuk bevallásának elkészítésekor: munkájukat bizonyos részben átveszi az adóhivatal, teljes egészében azonban nem látja el. Ennek okait és a teendők részleteit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adóügyi szóvivője ismertette kérdésünkre.

– A NAV idén ötmillió embernek állított ki bevallási tervezetet, ezekben az iratokban azok az adatok szerepelnek, amelyekről a hatóság hivatalos úton tudomást szerzett – kezdte Kis Péter András. Ilyen például a munkaviszonyból, a megbízásból származó fizetés, honorárium. Az őstermelőként szerzett összegeket azonban a NAV nem ismeri, erről csak maga az érintett tájékoztathatja a hatóságot.

Ennél a pontnál a szóvivő kitért arra, hogy hatszázezer forintig nem kell bevallást készíteniük az őstermelőknek. Ha tehát valakinek csak ennél kisebb őstermelői bevétele volt az elmút esztendőben és más összeghez nem jutott, egyáltalán nem kell most bevallást leadnia, ha pedig más típusú jövedelme volt, amit az értékhatár alatti őstermelői összeggel egészített ki, akkor csak a más típusú bevételét kell szerepeltetnie az adóügyi dokumentumon.

– Mindezek miatt az őstermelőknek a következő feladatuk adódik – magyarázta a szóvivő. – Március óta minden magánszemély megnézheti a számára készített adóbevallási tervezetet az ügyfélkapu segítségével. Akinek van belépési lehetősége, kódja, annak nem kell mást tennie, mint megnyitnia a dokumentumot, a szerkesztés lehetőségre kattintania és beírnia az őstermelésből származó bevallásköteles bevételét – már ha volt ilyen.

Ha csak olyan összeghez jutott, amelyet a NAV feltüntetett a bevallási tervezeten, úgy elegendő az iratot elektronikus úton, a program segítségével elküldeni a hatóságnak. Más a helyzet, ha valaki azt kérte, hogy postán küldje meg címére a hivatal a tervezetét.

– A NAV az ő munkájukat azzal igyekezett megkönnyíteni, hogy egy dokumentumban összefoglalta azokat a jövedelmeket, amelyekről korábban információ érkezett – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Fontos, hogy az érintett adófizetőknek új bevallást kell készíteniük, annak kitöltésében lehet érdemi segítség a NAV postán érkező összefoglalója.

Az adózók átmásolhatják a számokat, s ha kell, ki is egészíthetik azokat. Az ilyen bevallás elkészíthető az interneten vagy hagyományos módon, kézzel. Lényeges, hogy a nyomtatványok beérkezésének határideje május 22.

(magyaridok.hu, Jakubász Tamás)