Az Országgyűlés – kisgazda kezdeményezésre – 2000. júniusában elfogadott határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.

1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták. Ekkor indult meg az a folyamat, amely során az egyeduralomra és kizárólagosságra törekvő kommunista párt a diktatúra kiépítése felé haladt.

E napon emlékezünk arra a sok tízezer, kényszermunkatáborba hurcolt, koholt vádak alapján elítélt honfitársunkra, ellenállóként mártírhalált halt hősökre, akik az elnyomó rendszer áldozataivá váltak.

Még ennél is többen voltak, akiket a diktatúra testileg és lelkileg megnyomorított.

Azonban a nemzet élni akarása és szabadságvágya – az 1956-os forradalmunk és szabadságharcunk, majd az 1989-es rendszerváltás – megállította a kommunista erőszakrendszer képviselőit, hogy soha többé ne térhessenek vissza a hatalomba. (KPE)