Az MSZP szerint: A bankok politikai befolyást szereztek a kormány felett

Fotó: MTI

A kormány, az országgyűlés kormánypárti többsége nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az MSZP által létrehozott devizahiteles válság méltányosan, humánusan megoldható legyen. Egyéni sérelmek nyilván maradtak. Az viszont teljesen elfogadhatatlan, hogy erkölcsi bíróként lépjen fel az, aki a bajt maga okozta. (kpe)

Az MSZP értékelése szerint az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktum miatt a bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett, ezért csak olyan döntések születhetnek, amelyek kedvezőtlenek a devizahiteleseknek. Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón megerősítette: továbbra is szorgalmazzák a magyar kormány és az EBRD között 2015-ben kötött megállapodás felmondását. Hozzátette, erre lehetőséget is biztosítanak a fideszeseknek, mert benyújtják a parlamentnek a paktum felmondásáról szóló javaslatot.

A Fidesz szerint azok a szocialisták beszélnek most devizahitelesekről, akik több mint egymillió családot taszítottak devizahitelbe, aztán ott hagyták őket a bajban mindenféle segítség nélkül és még a mentő intézkedéseket sem szavazták meg – reagált a nagyobbik kormánypárt szerdán az MSZP-s Szakács László sajtótájékoztatójára. MTI