Az MNB fizetési moratóriumot sürget a vállalati hitelek törlesztésére

Fotó: Shutterstock

Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített videótanácskozását követően arról számolt be, jelenleg az egészségügyi rendszerek megerősítése, a kis- és középvállalkozásokat ért veszteségek enyhítése, a munkaerőpiacok, valamint a kevésbé ellenállóképes ágazatok védelme áll az uniós költségvetési politika középpontjában. Döntés született egy 37 milliárd eurós pénzügyi alap elkülönítéséről, amelyből a koronavírusjárvány okozta gazdasági problémákat enyhítik – emelte ki a tárcavezető. Az MNB felszólította a bankokat, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel alkalmazzanak törlesztési moratóriumot a vállalati hiteleknél év végéig, amennyiben pedig ez nem történik meg, a jegybank felkéri a kabinetet, hogy rendelje el a fizetési moratóriumot a vállalati hitelek törlesztésére.

Az építőipar magas élőmunka igénye miatt a járvány terjedésével a szektor lassulására, termelési kiesésekre, határidő-módosításokra, esetenként a kivitelezések leállítására kell számítani – közölte az ÉVOSZ. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma olyan európai és kormányzati lépéseket sürget a koronavírus következményeinek kezelésében, amelyek biztosítják, hogy azok az emberek, akik betegek, a családjukról gondoskodnak, vagy a járvány miatt nem tudnak dolgozni, ne szenvedjenek pénzügyi károkat.

MTI

Több ellenzéki párt is gazdasági lépéseket vár a kabinettől

Az MSZP szerint a koronavírus-járvány miatt a munkavállalókat, a kis- és közepes vállalkozásokat, a nyugdíjasokat, a családokat segítő kormányzati intézkedésekre van szükség – nyilatkozta Harangozó Tamás, a párt frakcióvezető-helyettese az MTI-nek, hozzátéve: támogatható az országhatárok lezárása. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője tegnap bejelentette: pártja határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a kormány a gazdaságvédelmi mellett készítsen társadalomvédelmi akciótervet is, mely azokkal az emberekkel foglalkozna, akik eddig is nehezen éltek vagy a koronavírus miatt kialakult helyzetben elveszítik a jövedelmüket. Ötpontos gazdasági akciótervet hirdetett pártja nevében hétfői online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Arra szólította fel a Jobbik nevében a kabinetet, hogy állapodjon meg a Magyar Bankszövetséggel egy hiteltörlesztési és végrehajtási-kilakoltatási moratóriumról. A Mi Hazánk felszólította a kormányt, hogy kiemelten védje az állami szervek dolgozóit munkájuk végzése során.

MTI, MAGYARNEMZET.HU

Varga Mihály: Elérhetőek az adóbevallás tervezetek a NAV honlapján

Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán. Az idén már öt és félmillió embernek készíti el a NAV a bevallását – jelezte, megjegyezve: a tervek szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is a NAV készíti majd el.

MTI