Az MKKP elnöke ma nem mondaná azt, hogy az ellenzék „jól járt Márki-Zay Péterrel”

Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke a Telexnek adott interjújában felidézte aztaz időszakot, amikor Márki-Zay Péter októberben pártja ellen kampányolt, és arról beszélt: „Kampányolni fogok azért, hogy az emberek ne az MKKP-ra szavazzanak”. Kovács Gergő szerint „ez az időszak durva volt”, mert, mint fogalmazott, „jöttek az emailek, írtak Facebookon, nem is tudtunk egy padfelújítást úgy kiposztolni, hogy ne arról szóljanak a kommentek, hogy miattunk fog nyerni a Fidesz”.

Hozzátette: Márki-Zay a szeretetországról beszél, de nem gondol bele, hogy milyen következményei lehetnek, ha tesz egy ilyen kijelentést. Kovács szerint „Nem járt jól az ellenzék MZP-vel”. Felidézte Márki-Zay nyilatkozatát is, miszerint „az előválasztás előtt nekünk könyörgött, miközben nem is beszéltünk az előválasztás előtt. Mondja persze azt, hogy ne szavazzanak ránk, csak mondjon igazat”. Szomorú, hogy ez jutott az ellenzéknek, ma nem mondanám azt, hogy jól jártak Márki-Zay Péterrel” – fogalmazott. A pártelnök arról is beszélt, hogy az ellenzék győzelméért szurkol, hozzátette ugyanakkor, hogy „reméljük, így, hogy hat párt áll Márki-Zay Péter mögött, és neki nincs saját frakciója, talán nem lesz akkora hatalma”.

telex.hu