Az ipari termelés csökkent, a foglalkoztatás lassan javul

Fotó Getty Images

KSH: 30,7 százalékkal csökkent az ipari termelés májusban

Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés; a járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt – erősítette meg kedden második becslése alapján a KSH. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban 15,6 százalékkal nőtt, ezzel ledolgozta az áprilisi 30,5 százalékos visszaesés mintegy felét.

MTI

ITM: Óvatos fordulat a munkaerőpiacon

Óvatos fordulat valósult meg a munkaerőpiacon, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen, mint januárban – tudatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden. György László államtitkár a tárca közleménye szerint rámutatott: eredményes volt a gazdaságvédelmi akcióterv első két fázisa, sikerült a járvány által veszélybe sodort munkahelyeket megmenteni, és a megszűnők helyére újakat teremteni. Megjegyezte továbbá: negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, és bővül a foglalkoztatás.

Célzottabbá válik a koronavírus-válság enyhítését célzó gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett munkahelyteremtő bértámogatási program: a kormány július 16-tól a nehezebben foglalkoztatható személyek munkaerőpiaci integrációjához járul hozzá, így a támogatás a 25 év alatti regisztrált álláskeresők, illetve a tartós álláskeresők esetében lesz kérvényezhető – tájékoztatott az ITM.

MTI, PORTFOLIO.HU