Az exit pollok szerint Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját

Fotó MTI, PAP, Lukasz Gagulski

A kormányzó Jog és Igazságosság támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda nyerte meg az elnökválasztás vasárnapi első fordulóját, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így az ő és a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester részvételével második fordulót kell tartani július 12-én – derül ki az urnazárást követően végzett első exit poll felmérésekből. Andrzej Duda a szavazatok 41,8 százalékát nyerte el, míg Rafal Trzaskowski a voksok 30,4 százalékát mondhatja magáénak.

A 11 induló közül a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett, 13,3 százalékos eredménnyel. Az előzetes adatok szerint magas, 62,9 százalékos volt a részvételi arány. A szavazást követően Andrzej Duda kiemelte: jelentősen jobb eredményt ért el, mint a 2015-ös választás első fordulójában, amikor a voksok 34,8 százalékát nyerte el. Holownia közölte: a következő napokban dönti el, hogy a két befutó jelölt közül melyikre szavaz július 12-én.

MTI